Őszinte, edzés, belső hang, lustasággal szemben, megszólalni

Sajátterápia 19. nap (07.03)

1. Őszinte vallomás: Fáradok! - Eltelt már több, mint a 30 nap fele. Kicsit elfáradtam. Minden nap legyen valami, minden nap csináljak valamit. Ma a kreativitásom is szabira ment. Azt hiszem itt van az ideje a kilégzésnek, mert ha nem teszem meg, akkor nem lesz belégzés se többet, nem lesz folytatás. Megfogalmazódott bennem egy pillanatra, hogy itt, most abbahagyom. Miért is ne? Szabad nem? Hiszen ezeket mind én akarom, nem állnak a hátam mögött fegyverrel. Szeretem a tökéleteset, szeretem az egészet, szeretem a kereket. Tehát folytatni fogom. De ma megállok. Ma elhagyom a tökéletest, az egészet és a kereket, megbontom. Lesz benne egy lyuk. Nem lesz teljes 30 szeletes ez a "torta". Vagy igen? IGEN! Pont ezzel az őszinte vallomással, a hibátlan elengedésével lesz hibátlan a ST torta!


Sajátterápia 20. nap (07.04.)

1. Edzés nap - ez nekem mindig komfortzóna kilépések. Első szuszra mindig elodáznám, de jó lenne ma nem menni, csak itthon ülni a fenekemen. A józanabbik eszem tudja, hogy ezek sehova se vezetnek az elhízáson és rosszkedven kívül! Ezek csak kifogások, amiket a szorongásom generál. Kidolgozott, izmos embereket látni nagy kihívás, tükröt mutatnak. Milyen is vagyok én? Hát nem ilyen. Nagyon nem. De leszek! - mondja a belső hang, valahonnan nagyon mélyről. Hallgatok rá! Összeszedem magam és megyek, csinálom, nem rinyálok, nem hasonlítgatok. Teszem a dolgom, mert az hoz eredményt! Ezt megtanultam. Mostanában egyre többet alkalmazom más helyzetekben is.

2. Belső hang szól, én meg cselekszem - nektek volt már olyan, hogy úgy leszólítottad volna, megmondtad volna neki, odaadtad volna, elkérted volna?  Aztán jött a belső gát, lebeszélés, nem tetted meg, majd utána önmarcangolás, rossz közérzet, meg a "miért nem tettem meg". Sikerült hirtelen döntenem, nem engedi teret a visszavetésnek, mondani, cselekedni. Kiléptem magamból. Én voltam, mint a Tikiben.


Sajátterápia 21. nap (07.05.)

1. Lustasággal szemben - alapjáraton mindig a könnyebb utat választom, a kényelmesebbet, (lásd az edzés napot is) kitalálom miért nem kell lemenni a boltba, szlalomozni kreatívan, hogy ma inkább mást főzök. Vagy leküldöm a nagy lányomat. Csak nekem ne kelljen. Jól meg is magyarázom magamnak a döntésemet helyességét, végül örülök, hogy milyen találékony vagyok. Volt ilyen, nem is egyszer. Most figyelek. Aztán cselekszem. Gyerek háton, kosár kézben és megyek! Ki kell lépnem - nem csak az ajtón - tennem kell, mert ez hoz gyógyulást. Persze ettől lehetek színes és változatos a konyhában, de ne ilyen áron!

2. Megszólalni - még mindig nehéz. Főleg ha ismeretlen az illető, akarok tőle valamit mondjuk egy információt. Folyamatosan marcangolom magam, hogy most elég illedelmes voltam-e, vagy helyes volt-e mondat ami elhagyta a számat, jól kérdeztem? Ezen gondolatok miatt, van hogy el se jutok a kérdéség vagy teszek még három kört a boltban. Pásztázok és keresek egy szimpatikus embert, na tőle kérdezek. Az esetek többségében mindig az a vége, hogy tuti odaküld a szigorúan nézőhöz, akit kikerültem. Nincs mese nem menekülök. Mikor elmondom, válaszolnak, netán még kedvesek is, mindig konstatálom magamban, hogy ettől féltem, miért szorongtam? Nem tudom. Ez mindig csak úgy jön, támad. Most, hogy tudatosabb vagyok, nem is titkosan. Másoknak miért megy ez olyan lazán? Nem agyalnak, nem paráznak? Ők, hogy csinálják?