Sajátterápia 4. nap
Csináljunk semmit,
Na én azt nem tudok.
Csak ülni és figyelni,
Hallgatni, lenni.
Hogyan kell ezt tenni?
De most tényleg. Hogyan? Te tudod?
Akkor mondd el nekem a titkot!
Benne lenni a percben épp akkor?
Nem gondolni rá, hogy mi lesz délután háromkor?
Lehet ilyet? Na meg szabad is?
Nekem is?
Nem sajnálni az időt, a napot?
Hogy kell, mondd el nekem ha te tudod!!!!!
Jó lenne, ha erre lenne egy jó recept,
Vagy egy gyógyszer amit erre csak úgy beveszek.
Tanulni kell? Az se baj! Csak mondd, hogy tegyem,
Hogy legyen nekem, ha pár óra is, de ilyen semmitcsinálós az életem?
Ma nehezen ment a kilépés a komfortzónából, mert
1. ezt a bizonyos semmitcsinálós-at tűztem ki célul (ez az egyik legnehezebb dolog nekem)
2. az idő még nem volt pancsolós, hűvös volt reggel, szívesen gubbasztottam volna szokás szerint a szobában.
Próbáltam én a pillanatban lenni, élvezni a vagyást, a környezetet, a hangokat, az időjárást, mindent. De minél jobban akartam, annál nehezebben ment, végül feladtam. Azt hiszem ez nem megy fejből, hogy majd jól elhatározom és ez lesz. Ezt érezni kell, megélni és legfőképp elengedni, hogy ezt akarom. Nálam talán ez beválna.
Ha megosztod velem tapasztalatod akkor annak nagyon örülök, hátha lesz benne valami ami a segítségemre lehet!
A gyerekek türelmetlenek, már a vízben lennének. De az idő még nem engedi. Én meg csak a szobában gubbasztottam volna, némi agytompítással. Ez volt az a pillanat amikor azt mondtam, hogy na ne!!! Lépj ki! Ne ülj a fenekeden! Mozogj!
Kinéztünk egy kilátót végül, hogy felmegyünk oda és megnézzük a panorámát! Első körben valahogy az az információ jutott el hozzám, hogy a túra hossza 1,7 km....végül kiderült, hogy csak oda mentünk 2,7 km, így kb. 5,4 km gyalogoltunk 200 m-es szintmagassággal. Természetesen Lidi háton, néha sétált velünk. A lányok először nem akartak jönni, de a felénél már láttam, hogy élvezik sőt közben ők is ki-ki mentek a komfortzónájukból (árkot ugrottak, partnak futottak, lejtnek futottak).
Ragadós.
Sajátterápia 5. nap
Ma végre jó volt az idő, így a vízpart volt a bázisunk. A lehető legtökéletesebb hely arra, hogy:
1. TELEFONT LE! (nem vittem magammal a partra, ez nagyban segített abban, hogy ne nézegessem, nyomkodjam, írogassak, olvasgassak stb., hanem a fókuszom igazán a pillanaton legyen. Gondoltam ez hátha segít semmittenni, mert ez nem egynapos célkitűzés, hanem a nyaralás alatt minden nap próbálkozom vele.)
A barátnőm mondta előző este: tedd le a telefont, élvezd a nyaralást! Másnap eleget tettem neki! Leraktam és valóban könnyebb volt. Na azért mikor beugrottam a szállásra a mosdóba, a töltőn levő telefonom megbirizgált: csak odanyúlok megnézem mennyi az idő....semmi többet, hogy hogy esetleg hátha keresett valaki.. itt egyből lekapcsoltam magam! Tudtam, ha megteszem akkor ott ragadok vagy 15 percet a szálláson és a szájbertérben. Nem tettem meg.
Ki gondolná, hogy ilyen nehéz tőle megszabadulni akár egy napra?
2. Köveken egyensúlyozva (gyerekként ez is olyan kézenfekvő és egyszerű, de felnőttként kihalászni egy elsodródott gumifotelt, egyensúlyozni a köveken, megtalálni azt a pontot ahova lépve nem csúszol meg, koncentrálni és csak arra a pillanatra figyelni...hát nekem kihívásvolt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése