....gyerekkoromat idézi. Vidéki falusi kislányként együtt éltem és nőttem fel a természettel. A pici falu ahonnan származom (
Egyházasdengeleg) maga volt a mennyország, azt hiszem minden gyermek álma. Az iskolaudvar, a kiserdőhöz vezető út, a szőlős, a patakpart, a kert....minden szegletére emlékszem. Valahogy nagyon kevés emlékképem van gyerekkoromról és most, hogy anya vagyok és gyerekeim nőnek egyre több tér vissza és valahogy egyre más kap hangsúlyt.
Azon kaptam magam, hogy vágyom a fákat, a rétet, a madarak hangját, minden ami természet. Mikor lemegyek sétálni szinte belém kapaszkodnak a fák, az akácillat a szívemig hatol, a madárhang meg a fülemben él. Csak Őket érzem és hallom....a városi zajt teljesen elnyomja. Most elgondolkodtam rajta, vajon miért van ez??? Hiszen eddig ilyen nem volt, nem hallottam a természetet, nem éreztem....de most...
Bizonyára nagy szerepe van ebben az ovinknak aki felnyitotta a szememet, az alkotásnak ami újra felébresztette való Önmagamat, és nem utolsó sorban gyermekeimnek!!! Egy titkos szelence ami idestova már tíz éve le van zárva, most újra kinyílott, valami megváltozott bennem. Mikor rátaláltam Wass Albert írásaira mindent megértettem, és minden megvilágosodott...
Mikor kilépek az utcára beszélgetek a fákkal, megszólítanak, jó napot köszönnek. Megajándékoznak a levelek susogásával, a viráguk illatával, megajándékoznak önmagukkal. Valahogy eggyé válok velük, elmondani nem tudom milyen érzés ez, hiszen még én is alig hiszem, minden olyan meseszerű. Belém kapaszkodnak, árasztják belém az életet, elmesélik mi történ velük az évek folyamán és elmondják azt is, hogy most milyen rossz Nekik. Nem veszik őket észre az emberek, már alig akad akivel beszélhetnének, egyedül érzik magukat. Elfelejtődtek. A mindennapi megélhetés, a gondok, a pénz hajhászása elnyomják az emberben a természet iránti vonzalmat, pedig az ember a természet nélkül elveszik, év milliók óta a része.
Ballagok....próbálom Őket vigasztalni, lelket önteni beléjük, hogy ne csüggedjenek, mert új korszak jön és az emberek szíve újra megnyílik és újra befogadja őket. Majd megszólal a rigó, a szarka, a gerle és mondja mondja Ő is ugyanezt, kiáll a ház sarkára és onnan kiáltja világgá...emerek itt vagyunk figyeljetek ránk, mi érzünk Titeket, érezzetek Ti is.....
Vajon Te érezd-e a fákat és hallod-e madarakat???
"Lépteidet úgy kezd a nagyvilág felé, hogy először a természetre figyelsz
és hidd el boldogabb embernek érzed majd magad,
mert természet nélkül létezni nem lehet,
ha kiszakítjuk magunkból egy részünk szakad...."
(K.N.)
