Születésem napja és utózöngéi avagy minden csoda 3 napig tart? :)

Nekem most addig tartott. Volt egy igen intenzív nap, egy családi ünneplős, bizi osztással fűszerezve, illetve egy levezető, ahol egyben kipihentem Balatont és az elmúlt napok eseményeit!

Sajátterápia 10. nap  (06.24. - évem fordulója)

1. Túl a félelmen - ha már Zamárdi, akkor Zamárdi kaland park. Ki kell próbálni. Ellátogattunk a héten és már akkor tudtam hogy ide ezen a napon vissza szeretnék jönni, ugyanis meg kell tennem valamit. Magamért. Lökni kell egyet rajtam, mert ugyan kilengtem a komfortzónámból többször is, de tudtam kell valami ami nagyobb, vágytam rá és egyben féltem is, de nagyon!

A pénztárnál a jegyvétel után már gombóc volt a torkomban mikor sétáltunk hátra az ugrótoronyhoz. 12 m magas, nem is sok az Nati, mondogattam magamban. Az oktató mindent elmondott, rám csatolt, indulhattam felfelé. Felmenni volt olyan félelmetes, mint ugrani, talán az sokkal rosszabb. Remegett a lábam, aztán már az egész testem reszketett, mikor kint álltam a torony szélén. Ugrottam. Sikítva, félve. De akartam. Fenomenális volt. Természetesen az ugrás felvételekor betelt a telefon tárhelye, mert ugye annak ilyenkor kell. Egy ugrós képkockát sikerült megmenteni.

Torony tetején

Már levegőben (itt ment volna a videó, de elfogyott a tárhely)

2. Szent Iván éjszakája, éjszakai festés a Madebyyou -ban - az ugrós izgalom után kaptam egy kis kis kimenőt estére, szerencsére társat is találtam, aki elkísért engem, hogy ne magányosan festegessek, köszönet érte itt is Zsuzsi!!! Nehéz volt itthon hagyni pici Lidit este, még akkor is ha ezt most másodjára tettem meg, de még nehezebb volt lelazulni, és megállni a sok -sok finom falatot ami várt minket a helyszínen. Későn értem haza, az előző nap fáradalmait éreztem másnap is, Lidim éjszaka vagy 5-6 szor fent volt (alapjáraton nem szokott 2 nél többször), plusz korán is keltem. 

Sajátterápia 11. nap (06.25.)

1. Ismét önfegyelem - családi összejövetel, sok szülinap ünneplése, temérdek ennivalóval. Most ez nekem nagyon nehéz volt. Megállni a millió sütit, finomságot, mikor épp mély ponton vagy az életmódváltással (diétával), utálod már azokat amiket eszel, kellene valami más. Ilyenkor extra nagy a kísértés!!!! Csak ebből egy kicsit, meg a másikból, ó ugyan már nem fog megártani, keveset eszek. Nem! Állítottam le a kisördögöt a fejemben! Visszadob a cukor, szénhidrát hintára és rosszul leszek, annyit nem ér, nem jó a testemnek. Az ördög jött még párszor magyarázni, mert a finom falatok halmaza folytatódott a gyerekek bizi osztásánál, ráadásul ugye duplán (lévén 2 gyerek), de álltam a sarat, kemény voltam, mint a szikla, nem tágítottam. :) Abban a pillanatban mindig nehéz, de tudom megéri, illetve azzal "vigasztalom" magam, hogy majd idővel jobb lesz, nem lesz csábulás, kísértés.

Sajátterápia 12. nap (06.26.)

1. Kirakni őszintén magamat - nekem ez mindig nehéz, most is. Megmutatni mi van a fejemben, magamat netán, te jó ég sokan látnak, olvasnak, mit fognak szólni. Lehet szóba se állnak velem most, hogy magamról és az érzéseimről írok. Mi van ha a férjem is negatívan áll ehhez, meg a család többi tagja, az ismerősök. De mikor meglépnem egy - egy kiírást, vallomást pozitív a visszajelzést kaptam, a félelmek csak a fejemben vannak. Miért ilyen nehéz elengedni a másoknak való megfelelést?

2. Pihenni, levezetni, kilélegezni a napokat. - Te engeded? Haszontalannak, lustának gondolom magam ilyenkor, hiába tudom, hogy kell, hogy fontos ez is, mert kilélegzés nélkül nincs belélegzés, pihenés nélkül nincs töltődés és mégis olyan nehezen megy, olyannyira hogy ez komfortzóna kilépés. Pedig ennek nem kellene annak lennie! Mondogattam magamnak, hogy ne sajnáld már magadtól! Aztán jött is a kérdés: miért sajnálom? Nem tudom. Szerintetek?

Lassulás, levendula, fürdőruha, tampon, fagyi, ugrókötél és ne mosogass!

Már, már kezdtem elveszni a napok között, így dátumozok a számolás mellé. Balatonon csak jegyzeteltem, nem volt idő bővebb kifejtésre, na de majd most. :)

Sajátterápia 6. nap (06.20.)

1. Lelassulni - ez pont olyan nehéz nekem mint a semmit csinálni! Alap járaton pörgős személyiség vagyok, nehezen lassulok, ha meg sikerül, akkor meg nem érzem a határokat. Van, hogy túl lassú leszek, van, hogy úgy maradok. Ez szintén egész nyaralás alatt kihívás volt nekem. Most, hogy végére értünk és már itthon vagyunk, kijelenthetem, hogy sikerült. Túlságosan is. Úgy maradtam. Jövőbeni feladat az egyensúly megtalálása, ebben is.

2. Átlépni a gátlásaimon  - voltál már úgy te is, hogy úgy odamennél egy társasághoz beszélgetni vagy bekapcsolódni valamilyen tevékenységbe, de nem teszed végül, mert amikor felmerült benned, egyből lebeszélted magad valamilyen ürüggyel, vagy ha sikerült oda menned, feszengtél, nem tudtad hogyan kapcsolódj? A végén pedig teljesen lehúzod maga önértékelés ügyileg....?
A nyaralás első napján kiszúrtam a színes székeket, nagyon vonzottak, tudtam ide be kell ülnöm. Hívogatott valami. Aztán elérkezett a pillanat, Lili és Lidi társaságában a Tiki Beach Bisztró  teraszán ültünk. A közeli asztalon egy anyuka levendulát kötözgetett a gyerekei - legkisebb pár hónappal idősebb Lidimtől - a terasz és az üzlet között bátran mozogtak. Ó, valami tevékenység aminek a vége produktum, de rég is csináltam. Az első gondolatom az volt, hogy ha lehetséges odaülök és bekapcsolódom a kis csokrok gyártásába, a második "ne má Nati nem is ismered, mit avatkozol bele", a harmadik egyből tudta, hogy ez kifogás és látta a lehetőséget benne, hogy kiléptessen a komfortónámból. Sikerült neki! :) Köszönöm itt is Zsuzsi! Szuper hely! Imádtam!


Sajátterápia 7. nap (06.21.)

1. Fürdőruhában ismerősök előtt - mert ugye az ember lánya könnyebben ledobja a ruháit ismeretlenek előtt és feszít fürdőruhába, na de ezt olyan emberek előtt akik ismernek is? :) Látnak minden nap ruhában, ahol igyekszem eltakarni előnytelenségeimet, hogy jobb legyen az összhatás, ezáltal pozitív benyomás. Végül megtettem. Nem hivatkoztam az épp folyamatban lévő "nagylányosságomra" (mert ugye mikor máskor ha nem épp nyaraláskor), nem voltam végig pólóban. Ez is hasonló a tegnapihoz, csak itt másként kellett átlépni a gátlásaimon.

2. Tampon - ez kicsit intim téma. (Sokat gondolkodtam rajta, hogy kirakjam-e ide...végül megteszem, mert ez is egy komfortzóna kilépés. Ezt a maihoz fogom sorolni! :)) Nem használom havi szinten, mikor jön Piroska, ezáltal nincs benne rutinom, elveszek a méretek, a márkák között. Mivel vízpart, fürdés, nyár és még komfortzóna kilengések halmaza is, a parton ücsörgés helyett, most a másik oldalt választottam, tampon lesz ebből. A következő vásárlás alkalmával leemeltem egy szimpatikusat a polcról. Később kiderült, hogy bizony nem épp a számomra legjobbat, mert a ciklus elején ez hamar "megtelik", így gyakrabban kell cserélnem. Volt némi átázás, dülledt szemek, mert korán távolítottam el (itt duplán ugye mert csereakció volt), bevallás, gyakorlottabbaktól tanácskérés. Köszönet érte, mert így már könnyebb lesz, nekem és a lányaimnak is, mikor itt az idő, hogy megosszam velük, ez pedig már a nyakamon.


Sajátterápia 8. nap (06.22.)

1. Levendulás csoki fagyi - megpillantod és rögtön kérnél egy gombóccal, legalábbis én, mert annyira szeretem, a levendulát, csokival meg maga a mennyország. De nem. Nem ettem belőle. Se előző nap és se az utána következőn és se ott, akkor. Rossz volt, körülbelül 5 percig, még mások boldogan falatozták és közben én is közéjük akartam tartozni. DE! Utána jó érzés töltött el. Igen, megcsináltam. Megálltam. Önfegyelmet gyakoroltam. Szigor volt és tudatosság, nem csak a fagyinál, hanem minden evéskor. Megérte. Haza jövetel után a mérleg - 60 dkg kevesebbet mutatott, lassan de biztosan közeledem a kettes szinthez: 63 kg.

2. Plusz mozogni - fejben, versben is.

Egész nap szinte mint az óra mutatója, úton voltam,
hol a vízben, hol a parton Lidi után kutyagoltam.
Esti séták után hulla fáradtan ugyan,
de az apartman előtt 200-at ugró kötéllel ugrottam.
Több részletben történt eme tett,
de így is bátran mondhatom, hogy a lelkemnek jót tett.




Sajátterápia 9. nap (06.23.)

1. Ne mosogass! - mondtam ezt magamnak pénteken ebéd után, mikor a vendég sereg és a mi seregünk is megebédelt! Tudom ez nem nagy kihívásnak tűnik, hiszen sokkal könnyebb otthagyni az edényt, de már akinek...mert nekem nem. Főleg úgy, hogy tudom másnap indulunk, a pakolás mellett nem hiányzott egy köbméter mosogatás. De nem érdekelt a nyafogásom. :)
Miss Tökély nem szereti, ha tele a mosogató, mert így talán kevésbé jó feleség, háziasszony stb., van ezzel dolgom bőven. Ebben a tettemben ott volt a maximalizmusom levetkőzése, még ha csak egy kis időre is, illetve a fókusz váltás a fontosabb dolgokra. Ne a mosogatással foglalkozzak már, mikor vendégeink vannak, mikor a gyerek nyűgös, mert aludna vagy éhes. Rangsorolni, ne úgy ahogy azt mások szeretnék, vagy a másoknak való megfelelésem, hanem ahogy a helyzet épp akkor megkívánja! Tanulnom kell, ez van. Igyekszem.


A következő bejegyzés számomra is meglepő dolgot fog tartalmazni, mert én is meglepődtem magamon, hogy merek. Van aki már tudja, lehet te is sejted. Kellenek néha a nagyobb komfortzóna kilengések - mint edzéskor a megszokott után egy nagyobb súly -, mert ezek löknek rajtad egyet és emelnek fel, ki még jobban. Ezt az edzés során tanultam, köszönet ezért is Gerle Éva!

Magamból kint, hegyen fent, telefonmentes, egyensúly

Sajátterápia 4. nap

Csináljunk semmit,
Na én azt nem tudok.
Csak ülni és figyelni,
Hallgatni, lenni.
Hogyan kell ezt tenni?

De most tényleg. Hogyan? Te tudod?
Akkor mondd el nekem a titkot!
Benne lenni a percben épp akkor?
Nem gondolni rá, hogy mi lesz délután háromkor?
Lehet ilyet? Na meg szabad is?
Nekem is?
Nem sajnálni az időt, a napot?
Hogy kell, mondd el nekem ha te tudod!!!!!

Jó lenne, ha erre lenne egy jó recept,
Vagy egy gyógyszer amit erre csak úgy beveszek.
Tanulni kell? Az se baj! Csak mondd, hogy tegyem,
Hogy legyen nekem, ha pár óra is, de ilyen semmitcsinálós az életem?

Ma nehezen ment a kilépés a komfortzónából, mert

1. ezt a bizonyos semmitcsinálós-at tűztem ki célul (ez az egyik legnehezebb dolog nekem)
2. az idő még nem volt pancsolós, hűvös volt reggel, szívesen gubbasztottam volna szokás szerint a szobában.

Próbáltam én a pillanatban lenni, élvezni a vagyást, a környezetet, a hangokat, az időjárást, mindent. De minél jobban akartam, annál nehezebben ment, végül feladtam. Azt hiszem ez nem megy fejből, hogy majd jól elhatározom és ez lesz. Ezt érezni kell, megélni és legfőképp elengedni, hogy ezt akarom. Nálam talán ez beválna.

Ha megosztod velem tapasztalatod akkor annak nagyon örülök, hátha lesz benne valami ami a segítségemre lehet!

A gyerekek türelmetlenek, már a vízben lennének. De az idő még nem engedi. Én meg csak a szobában gubbasztottam volna, némi agytompítással. Ez volt az a pillanat amikor azt mondtam, hogy na ne!!! Lépj ki! Ne ülj a fenekeden! Mozogj!
Kinéztünk egy kilátót végül, hogy felmegyünk oda és megnézzük a panorámát! Első körben valahogy az az információ jutott el hozzám, hogy a túra hossza 1,7 km....végül kiderült, hogy csak oda mentünk 2,7 km, így kb. 5,4 km gyalogoltunk 200 m-es szintmagassággal. Természetesen Lidi háton, néha sétált velünk. A lányok először nem akartak jönni, de a felénél már láttam, hogy élvezik sőt közben ők is ki-ki mentek a komfortzónájukból (árkot ugrottak, partnak futottak, lejtnek futottak).
Ragadós.

Sajátterápia 5. nap

Ma végre jó volt az idő, így a vízpart volt a bázisunk. A lehető legtökéletesebb hely arra, hogy:

1. TELEFONT LE! (nem vittem magammal a partra,  ez nagyban segített abban, hogy ne nézegessem, nyomkodjam, írogassak, olvasgassak stb., hanem a fókuszom igazán a pillanaton legyen. Gondoltam ez hátha segít semmittenni, mert ez nem egynapos célkitűzés, hanem a nyaralás alatt minden nap próbálkozom vele.)

A barátnőm mondta előző este: tedd le a telefont, élvezd a nyaralást! Másnap eleget tettem neki! Leraktam és valóban könnyebb volt. Na azért mikor beugrottam a szállásra a mosdóba, a töltőn levő telefonom megbirizgált: csak odanyúlok megnézem mennyi az idő....semmi többet, hogy hogy esetleg hátha keresett valaki.. itt egyből lekapcsoltam magam! Tudtam, ha megteszem akkor ott ragadok vagy 15 percet a szálláson és a szájbertérben. Nem tettem meg.

Ki gondolná, hogy ilyen nehéz tőle megszabadulni akár egy napra?

2. Köveken egyensúlyozva (gyerekként ez is olyan kézenfekvő és egyszerű, de felnőttként kihalászni egy elsodródott gumifotelt, egyensúlyozni a köveken, megtalálni azt a pontot ahova lépve nem csúszol meg, koncentrálni és csak arra a pillanatra figyelni...hát nekem kihívásvolt)

Reggeli elhatározás, kép, forgódob

A mai nap kihívásai, ismét túl magamon:

1. Reggeli elhatározás maradéktalan betartása!

Ti hogy vagytok ezzel? Mert én nehezen. Van, hogy elhatározok valamit reggel, hogy majd késő délután vagy este megcsinálom, de aztán mégsem megy. Rengeteg kifogás özönlik felém, hogy miért nem, majd jól meg is magyarázom, végül teljesen elfogadom és egyetértek magammal. Hát így zajlik ez általában, szinten menetrendszerűen.

Közben meg szeretném.

Megint helyben vagyunk, a hangsúly ismét azon a bizonyos TEVÉSEN, CSELEKVÉSEN van, mert ugye ez kellene hozzá, hogy meglegyen! Ez nehéz: tenni, cselekedni, legfőképp magamért!

Ma nem lesz kifogás, nyafogás megcsinálod!

Yes! Itt vagyok. A teraszon írom ezeket a sorokat Zamárdiban. Erről álmodtam reggel: pici énidő, írás, szabadban! Akadályok akadtak, de nem dőltem be nekik: Wi-Fi jel kicsi, így Wordben írok. Gyerek sír, hogy éhes, vacsoráztunk. Erős szél fúj, egyre hűvösebb van, de itt ülök. Rendületlen. 

2.   Fotó kirakása magamról!

Ő egy újabb nehéz eset. Nem vagyok magammal megelégedve. Erről nem is regélnék hosszasan. Nehéz na és kész, de vágyom a könnyűre. Szeretném szeretni magam, kedvelni a testem, a milliőm. Azt, aki vagyok. 

A most folyamatban lévő Sajátterápiám – reményeim és tervem szerint -  ezen a téren is segít változást hozni. Most lépek, ki magamból. Ismét.

Ím, én, „akcióban”, ami a következő kilengésem is egyben:

 3.Játszótéri futódob

Ismét gyermekkori emlék, közben igen jó „terápiás eszköznek” is tűnik. Mikor megláttam, azonnal ki akartam próbálni. Jöttek is a kifogások: ez gyerekeknek van, itt ül (!) egy rakás felnőtt mit szólnak majd, arról már nem is beszélve, hogy a Tibim közben még le is fényképez. Eszembe jutott a reggeli mérleg állásom. Egész jól állok, nem vagyok olyan nehéz, ki fog bírni. Mély levegő, nem érdekel ki mit mond, mondja. Felléptem rá. Az egyik leggyengébb részemnek kellett a játékban részt vennie, a karomnak. 

Zamárdi, Sajátterápia 3. nap

Fejjel lefelé...

...szívemhez befelé!
A vér lüktet az ereimben
Miközben a megfordított világot kémlelem.
Hát ez tettem ma én épp,
Még gyakorlati szinten fent a kanapén!

Na kitaláljátok?

Felsejlett egy gyerekkori emlék, csak úgy jött nekem és nem értettem, hogy mit kellene vele tennem. Aztán minden világossá vált, mikor Nati fejen állt!
Újra gyerek voltam. Abban a pár percben és azt gondoltam, mint akkor! Gyerünk csináljuk, sokszor, még nem sikerül, újra és újra. A tigris bukfenc még ment, meg a fejen állás is, úgy ahogy, erre a kettő dologra pozitívan emlékszem, de csak ezekre. Számtalan kudarc ért a sport terén, aztán elkönyveltem magam ügyetlennek, bénának, "én ilyen vagyok"-nak stb.

Most ezekkel (is) szembe kell néznem és magamra kell cáfolnom!
Jó érzés kirángatni a testem a komfortzónájából, kezdem tőle érezni, újra megismerni!

Persze izgultam nagyon, így a kinyitott kanapén álltam neki a mutatványnak! A leányaim meg is lepődtek: Anya! Te mit csinálsz?
Próbálkozom! A nap folyamán többször is! Volt, hogy kevés volt, hogy nagy volt a lendület! Volt egy pillanat, hogy álltam! Gyakorolni fogom!

A mai nap a nyaralásra készüléssel telt, ennek is nagy részét a konyhában töltött idő tette ki! Na akkor hajrá itt csináljak valamit!
Amikor készítek egy ételt és kimérem a hozzávalókat görcsösen ragaszkodom a pontossághoz! Annak annyinak kell lenni, egy grammal sem többnek! Ma azt mondtam: csináld könnyedén és ha picit több és ha mást is teszel bele, ne görcsölj rajta! Nem tettem. Nagyon nehéz volt meglépnem! De, hogy megtettem kinyílt egy új kapu: kezdtem érezni az ételt, milyen az állaga, íze. Ugyanis kóstolni se szoktam. Most ez is szükséges volt!

1. Testem kirángattam: fejenálltam (erre megint lehet mondani, hogy ugyan már mi az! 20 éve szerintem nem csináltam ilyet, anno se tudtam szabályosan. "Te nem vagy alkalmas a sportra" tudattal.)

2. Lelkem is megdolgoztam: főzés nekem nehéz. Nem tanultam meg fiatal koromban. Nem tanultam meg érezni az ételt nem tudom, hogy azt hogyan kell! Ez a mai nap megmutatott belőle most egy darabot, hogy nem voltam merev ( alap állapotban az vagyok és dolog érdekessége, hogy a fizikai testem is az nagyon!) engedtem a szememnek, az ízlelő bimbóimnak. Elengedtem az elvárást a végeredmény felől. Olyan lesz, amilyenné alakul. Megpróbáltam bízni magamban, hogy sikerülni fog. Képes vagyok rá! Sikerült! :)

(Pizzát készítettem, de nem a hagyományosan, itt a tészta brokkoliból, karfiolból, tojásból, sajtból készült!)


Mai napot eredményesnek mondom. Ha csak kétszer is, de kívül voltam magamon.
Holnap pedig indulás, irány a Balaton!

Sajátterápia 2. nap

Kicsit más, kicsit másként....

Rendhagyó lesz ez mind címét, mind tartalmát tekintve. Ugyanis úgy döntöttem a mai nap, ami szinte csupa komfortzónából kiugrálás volt, hogy akkor a nap végére felteszem az i-re a pontot ezzel a bejegyzéssel. Mutatok magamból valami mást. Valamit ami nem alkotás fizikai értelemben, szellemileg űzöm most ezt. 

A neve, vagyis én ezt adtam neki: Sajátterápia. 

Van egy tervem, van egy ötletem. A napokban jött a sugallat, hogy mit kell tennem. Aztán elhatároztam. Aztán ma már döntöttem, csinálom. 

Hogy mit? Mind testileg, mind lelkileg kirángatom magam a komfortzónámból, egy nap legalább egyszer, a több persze nem árt. Hogy épp melyik az mindegy, de egynek meg kell lenni.  Minimum egy hónapig, minden áldott nap!

Oka a versben lakik.

Lakik a testemben Az Igazi Én.

Ott lapul, mélyen bennem él.

De valaki fogva tartja,

Nem engedi elő,

Ez a valaki én vagyok és a testem

A bennem rejlő negatív erő.

Igazién legnagyobb ellensége az elvárás.

Nincs mozdulás.

Csak egy helyben toporgás.

Hogy szabadíthatom ki ValódiMagam?

Hogy tudnám felszínre csalni?

Ha én vagyok az, ki fogva tartom magam?!

Tervem talán akad

A folyamatban most benne vagyok mélyen 

És mikor nincs itt EvárásBanya

Mozdul belül valami,

Varázslatos, néha csak alkalmi

Reményeim szerint a két én kiegészítve egymást felszínre tör, 

Benne lakik egy hatalmas erő

Engem a magamba, jelenbe felemelő!

Hát akkor kezdjük! 

A mai nap kirángatásai:

1. hajnalban mentem edzeni (ez azért nehéz, mert egy egy évest kellett itthon hagynom, illetve nem láttam a lányaimat felébredni, nem együtt indult a nap, mint ahogy azt már 2016. januárjától megszoktam)

2. azt mondtam magamnak, hogy most Nati ezt a nagyon élest kanyart a bringával (ezzel mentem az edzésre) beveszed! Sikerült!!!!! Remegő kézzel, extra koncentrálással! Nekem a sport nehezen megy, minden téren, de dolgozom rajta! 

3. lezuhanyoztam edzés után (ez nem tűnhet nagy kiugrásnak, sőt még kicsit vicces is (még jó mi!! :)) de nekem az! Extra szégyenlősnek, nyitott kabinban, ruha lerakás csak kint és most bizony nem kevesen voltak)

4. extra programokat vállaltam a gyerekekkel, szám szerint hárommal (belvárosba vendégségbe, váci utcára a Tigerbe, utána egy rajz átadását a Nyugatinál - ahol csak tudtunk gyalogoltunk! Én majd 10 kg-os háti gyerekkel)

5. elvittem az autószerelőhöz izzócserére az autót ( ez sem tűnhet "nagy számnak", de nekem aki még pár évvel azt gondolta magáról, hogy képtelen vezetni és most teszi, rutinban nincs gyakorlata, hidd el az. Főleg most csúcs forgalomba beállni a műhely udvarában nagy autóval....hát nem volt egyszerű...ja és persze Lidi is velem jött, a lányok az újonnan szerzet tollasütővel játszottak addig a lakótelepi udvarban.)

6. bevállaltam egy extra gyors nyaralásra készülést, szombaton azaz holnapután indulunk le Balatonra, még szinte semmi sincs összepakolva, lakás romokban, nincs bevásárolva! De most azt mondtam "Take it easy!" és ezt fogom tenni, nem parázok, teszem a dolgom és ami fontos EGYSZERŰEN és minden meglesz pont időre. Ennyit megér nekem egy plusz nap! (amúgy vasárnap indultunk volna!!!)

7. (jé hogy szeretem a hetes számot) bejegyzem, leírom mindezt ide és megosztom veletek! Ami nekem szintén nehéz, mert folyamatosan az kattog a fejemben, hogy vajon hogy tetszik mindez nektek?! Sok mindent ezért nem csináltam, írtam, mutattam meg. Ez is egy feladatom, levetkőzni a mások felé megfelelés mániámat! Persze még mindig itt motoszkál, hogy na tetszik? Na és ha nem akkor mi van? Piros majmok fognak potyogni az égből? :)

Na most kérem drukkoljatok, hogy legyen kitartásom minden nap tenni valamit!!!

Köszönöm!