Korán, Ping után Pong, belvárosi séta

Sajátterápia 22. nap (07.06.)


Korán kelés - ezt a műfajt igen jól űztem a szünetig, aztán szépen lassan bekúsztak percek, majd órák. Teljesen elcsúsztam/tunk a megszokotthoz képest. Ami most nem baj, mert nyár van, nyugtattam magam ezzel. Igen, a gyereknek valóban. De nekem baj. Még a gyerekek alszanak addig lenne énidőm, írhatnék! A napok töményen a gyerekekkel együtt telnek, ritkán van egy órám egyedül - nagyok a másik szobában, Lidi alszik - hogy töltődjek! Pedig szükséges, mert ha én jól vagyok akkor a gyerekek is! Nagyon össze kell szednem magam! Azt hiszem ez is csak úgy megy, mint a sport! Célt kitűzni, tudatosan, fegyelmezetten, de nem elveszítve a rugalmasságomat! Remélem itt is jönni fog a belső


Sajátterápia 23. nap (07.07.)

Ping meg a Pong - avagy a Pingpong. Tiniként ütöttem utoljára és akkor se voltam jó, csak "tudtam" játszani. Gyerekként apu tanított meg. Az edzéseim kapcsán egyre jobban kap fókuszt a mozgás a családban. A közelben, egy játszótéren van beton asztal, ahol lehet ütögetni, tanulni. Lementünk! Zónából ki! Gyerekek hintáztak, homokoztak, mi ütöttünk. Aztán egy idő után a lányok jöttek: - Szeretnék én is pingpongozni! Apa taníts meg! - mondta Anna. Lili még csak figyelt, félt. Mert neki ez nem megy, mondta pedig még nem is próbálta. Kicsit biztattuk. Jött. Csinálta. Elején nem túl ügyesen. Biztattuk. Csinálta. Aztán már kedvvel, örömmel, mert volt sikerélmény! Ne tántorodjunk el elsőre, próbáljuk, sokat! Az idő úgy is segít nekünk, hogy ez a minénk - e vagy sem! Türelem!


Sajátterápia 24. nap (07.08.)

Késő délutáni séta a belvárosban családdal - kellenek a km-ek na! Bementünk a városba szombaton (nem felvonulni! :)), akkor sokkal jobban pezseg. Deák tér volt a célpont, onnan indult a séta, igazából a Lehel térig, onnan villamossal haza. Hogy ez miért komfortzóna kilépés?  Egyrészről mert a menés, a programok halmozása hétvégén nem rendszeres nálunk, sőt nagyon silány. (Dolgozunk az ügyön!) Másrészről nem szeretjük a tömeget, a zsizsgést, valahogy mindig a negatív oldalát látjuk és azt éljük meg. De most jó volt, könnyed volt. Rengeteg rendőr volt minden felé, találgattuk hogy vajon milyen esemény van. Nem vettünk elő telefont, nem néztük meg. Mentünk, sétáltunk és élveztük, beszélgettünk.

Őszinte, edzés, belső hang, lustasággal szemben, megszólalni

Sajátterápia 19. nap (07.03)

1. Őszinte vallomás: Fáradok! - Eltelt már több, mint a 30 nap fele. Kicsit elfáradtam. Minden nap legyen valami, minden nap csináljak valamit. Ma a kreativitásom is szabira ment. Azt hiszem itt van az ideje a kilégzésnek, mert ha nem teszem meg, akkor nem lesz belégzés se többet, nem lesz folytatás. Megfogalmazódott bennem egy pillanatra, hogy itt, most abbahagyom. Miért is ne? Szabad nem? Hiszen ezeket mind én akarom, nem állnak a hátam mögött fegyverrel. Szeretem a tökéleteset, szeretem az egészet, szeretem a kereket. Tehát folytatni fogom. De ma megállok. Ma elhagyom a tökéletest, az egészet és a kereket, megbontom. Lesz benne egy lyuk. Nem lesz teljes 30 szeletes ez a "torta". Vagy igen? IGEN! Pont ezzel az őszinte vallomással, a hibátlan elengedésével lesz hibátlan a ST torta!


Sajátterápia 20. nap (07.04.)

1. Edzés nap - ez nekem mindig komfortzóna kilépések. Első szuszra mindig elodáznám, de jó lenne ma nem menni, csak itthon ülni a fenekemen. A józanabbik eszem tudja, hogy ezek sehova se vezetnek az elhízáson és rosszkedven kívül! Ezek csak kifogások, amiket a szorongásom generál. Kidolgozott, izmos embereket látni nagy kihívás, tükröt mutatnak. Milyen is vagyok én? Hát nem ilyen. Nagyon nem. De leszek! - mondja a belső hang, valahonnan nagyon mélyről. Hallgatok rá! Összeszedem magam és megyek, csinálom, nem rinyálok, nem hasonlítgatok. Teszem a dolgom, mert az hoz eredményt! Ezt megtanultam. Mostanában egyre többet alkalmazom más helyzetekben is.

2. Belső hang szól, én meg cselekszem - nektek volt már olyan, hogy úgy leszólítottad volna, megmondtad volna neki, odaadtad volna, elkérted volna?  Aztán jött a belső gát, lebeszélés, nem tetted meg, majd utána önmarcangolás, rossz közérzet, meg a "miért nem tettem meg". Sikerült hirtelen döntenem, nem engedi teret a visszavetésnek, mondani, cselekedni. Kiléptem magamból. Én voltam, mint a Tikiben.


Sajátterápia 21. nap (07.05.)

1. Lustasággal szemben - alapjáraton mindig a könnyebb utat választom, a kényelmesebbet, (lásd az edzés napot is) kitalálom miért nem kell lemenni a boltba, szlalomozni kreatívan, hogy ma inkább mást főzök. Vagy leküldöm a nagy lányomat. Csak nekem ne kelljen. Jól meg is magyarázom magamnak a döntésemet helyességét, végül örülök, hogy milyen találékony vagyok. Volt ilyen, nem is egyszer. Most figyelek. Aztán cselekszem. Gyerek háton, kosár kézben és megyek! Ki kell lépnem - nem csak az ajtón - tennem kell, mert ez hoz gyógyulást. Persze ettől lehetek színes és változatos a konyhában, de ne ilyen áron!

2. Megszólalni - még mindig nehéz. Főleg ha ismeretlen az illető, akarok tőle valamit mondjuk egy információt. Folyamatosan marcangolom magam, hogy most elég illedelmes voltam-e, vagy helyes volt-e mondat ami elhagyta a számat, jól kérdeztem? Ezen gondolatok miatt, van hogy el se jutok a kérdéség vagy teszek még három kört a boltban. Pásztázok és keresek egy szimpatikus embert, na tőle kérdezek. Az esetek többségében mindig az a vége, hogy tuti odaküld a szigorúan nézőhöz, akit kikerültem. Nincs mese nem menekülök. Mikor elmondom, válaszolnak, netán még kedvesek is, mindig konstatálom magamban, hogy ettől féltem, miért szorongtam? Nem tudom. Ez mindig csak úgy jön, támad. Most, hogy tudatosabb vagyok, nem is titkosan. Másoknak miért megy ez olyan lazán? Nem agyalnak, nem paráznak? Ők, hogy csinálják?

Ismét, hév, hirtelen, az a bizonyos túrázós Börzsöny

Sajátterápia 16. nap (06.30.)

1.Ismét, ismeretlen útvonal kocsival - de most emeltem a tétet :), nem néztem térképet, nem kalkuláltam előre, hanem a józan paraszti eszemet használtam és a meglévő tudásomat, amit a pár év alatt szereztem mióta a 16. kerületet rójuk nap, mint nap, iskolaidőben. Megpróbáltam ezen a téren bízni magamban. Siker volt! Jól gondoltam, így elkerültem az a bizonyos, számomra kellemetlen stop táblás kereszteződést is! :) Önbizalom növelő, önhit növelő érzés csapongott bennem és most is mikor visszaemlékszem rá! A parkolás - tanulva a korábbiból - rendben ment, újabb piros pont a sajátterápiás ellenőrzőmbe. :)

2. Hévvel, lélekkel - pontosabban a H8 - sal jöttünk be Kistarcsáról, két szélső leánykámmal, amit tapasztalósnak szántam, mert szemezgetünk eme résszel, mint végleges otthonunk lakhelyével. Egyszerűbb lett volna a kocsi (aj de mennyire!), mert át kellett szállnunk, plusz volt feladat még aznap délutánra nem kevés...hogy mi is? Hát ez:

Hirtelen bevállalni egy hétvégi kirándulást - ez nem is lenne akkor nagy kihívás (hasonlót már csináltam) meg komfortzóna kilépés, de 1 péntek délután volt, szombat reggel 10re kellett odaérni, 2 meg csak egy családot ismertünk onnan a többiek számunkra "ismeretlenek", így akár duplának is számítható hatalmas antiszociális lényünk miatt. Hirtelen kellett dönteni és kevés is volt az idő a felkészülésre. Izgalmas lesz ez. Gyors pakolás, átgondolás, ez+az vásárlás.

Sajátterápia 17-18 nap (07.01-02.)

Olyan sok minden történ, annyi mindent átéltem, hogy nem bontom le napokra inkább részeimre.

1. Túrázós hétvége a Börzsönyben testileg:
Lévén nem vagyunk hegyi emberek és nem túrázunk éjjel meg nappal, csak ímmel meg ámmal (ez előtt két túra volt de egyik se volt 6 km több) ezért ez a két nap ilyen téren is kihívás volt.
Nem esős időben  kocsival megközelíthető, amiben még reménykedtünk az érkezésünk után kb. 5 percig, mert utána leszakadt az ég, ömlött a víz. Vízhatlan szuper túra cipő nuku, saras csúszós talaj sok cuccal felpakolva annál inkább. Hajrá Nati! Ha már odáig elérsz fél siker. Belevaló komfortzóna kilépés ez. Menet közben azt érzetem, ezek engem átvertek, nincs itt ház, ha van is nagyon messze...és soha nem érünk oda. Aztán egyszer csak megcsillant az alagút végén a fény, mikor megláttam egy kaput...ez az már nincs sok hátra. Közben a nap kisütött.

Kép innen - ugye milyen messze van? :) pedig itt már átjöttél azon a bizonyos kapun!

Megpihentünk, majd egy újabb túra következett, amit a gyerekek meghiúsítottak, így szerintem kb olyan 4 km tehettünk meg. Az első nap összesen cirka 5,5 km gyalogoltunk. Nem úgy a második nap....na ez kifingató volt, a sok meredek részekkel fel meg le - a csúszós talaj helyenként maradt, ahol a fák sűrű lombjaival vigyáztak rá - háti gyerekkel (súlya olyan 10kg körül van ruhában), van, hogy vizes flaskával a kézben és sohanemérünkodatutinincsittszakadék érzéssel a szívben. :) De meglett, ez is meg a kb 11 km túra 350 méteres szint különbséggel. Mind végig csináltuk a családban és erre voltam a legeslegbüszkébb!
Ehhez csapódott még egy 1,5 km az autóig, de már csomagok nélkül, így összesen ennek a napnak az eredménye 12,5 km. Eddig ez a csúcs! Hogy mikor fogjuk ezt megdönteni? Hát nem a napokban :):):):), figyeltél az elején ugye :), nem vagyunk mi hegyi emberek! :)



Túrázós hétvége a Börzsönyben lelkileg:
Nagyon érdekes volt közös céllal, de szinte ismeretlen emberek között lenni lenni. Megélni, hogy mennyire lesz befogadó a csoport (nagyon az volt) és én mennyire tudok az lenni. Ami számomra hatalmas élmény volt, - ez biztosan az "idegen közeg" tette lehetővé - hogy tudtam kívülről figyelni, látni, érzékelni. Hogy mit? A kommunikációt, a felnőttek viselkedését, a gyerekekét, mi miért történhetett és mivel lehetett volna elkerülni. Persze ezek utólag (mert akkor tud igazán okoska lenni az ember) rajzolódtak ki a legjobban. Volt már ilyenben részem, de azok általában nagyon rövid ideig tartottak, ellenben ezzel ami szinte két napig. Szabadnak, függetlennek, elvárásoktól mentesnek éreztem magam, ritka pillanatok egyike ez az én életemben.
Köszönet a lehetőségért itt is Zsuzsi!!!

Új utak, kocsi, bicikli, csúszás

Sajátterápia 13. nap (06.27.)

1. Szemben állni magammal, a fájdalommal, "nekimenni", megtenni - lógni le fejjel lefelé, így (a kép a szemléltetés eszköze, főszereplője Gerle Éva független blogger) súllyal a kezemben.  A hasamon lévő heg volt érzékeny, az ott sérülés, többszöri (3x metszett)! Fájt, megküzdöttem vele, de megérte, mert mennyei ez a lefelé lógás, nyújtás, utána azt éreztem repülök, olyan könnyű vagyok.

2. Másik útvonal bringával - mindig a jó beváltat szeretem, a biztosat, szinte mindenben. Viszont, ha az ember lánya nem próbál ki újat, nem tud megismerni mást, esélye sincs a változásra, a sajátterápiám fő célja pedig pont az. Tudtam ez az út is haza vezet, legalábbis a patakhoz, az tábla is mutatta nekem. Mi bajom lehet? - mondtam ki szinte hangosan. A megfelelő pillanatban döntöttem, és az egyenes helyett balra kanyarodtam. Jaj, de megérte!!!! Sokkal szebb, nyugodtabb ez az útvonal és zöldebb! Hazafelé mindig erre fogok menni!!!! (Következő lépésként az odavezetőt is le kell majd cseréljem:))


Sajátterápia 14. nap (06.28.)

1. Nehezebb választása - ó mennyire egyszerű lett volna beülni a légkondis kocsiba és elmenni Annámért a táborba, cirka 25 perc alatt, majd a megbeszélt helyre odagurulni és ücsörögni a játszótéren, majd ezt haza mívelni, legféképp talán azért is. mert olyan izomlázam volt a tegnapi edzés után, hogy csak na. De hol itt a komfortzóna kilépés akkor? :) Nati, mivel ideje nem sürgette a másik utat választotta, BKV-zott, sétált sokat, kb. olyan 2-2,5 km, cipekedett vizet és ennivalót és ettől jól érezte magát! :) Természetesen a nagy meleg és a kínzó izomjának láza nehezített még ezen a pályán is, de az lebegett a szeme előtt, hogy ezen a napon is volt mozgás, dolgozott a céljáért!

2. Lecsúszni a játszótéri csúszkán,titkosan mikor senki nem figyel - megvan neked az az érzés, hogy tilosban jársz, de téged pont nem érdekel, mert a kíváncsiságod sokkal nagyobb? Kiderült végül, hogy annyira nem tilos, mert elbírt. Az volt a félelmem, hogy összedől mikor csúszom, aztán mindenki engem néz, nyilvánosan megaláz és még ki is kell fizetnem a javítás árát! Bíztam benne (mivel már könnyebb vagyok, mint fél évvel ezelőtt, ez segített a legjobban ebben). Ki fog bírni. Most gyorsan, senki nem figyel. Lányok, hozzátok ide, aztán csúszom. Csúsztam. Volt bennem félsz a korábban említettek miatt is és magától a csúszástól is, de közel sem annyi, mint mikor ugrottam. Jó kis edzés volt ez is, a félelmeimmel szemben.

Sajátterápia 15. nap (06.29.)

Autóban újra, ismeretlen helyre menni - már két hete nem vezettem, mert nincs suli, T szabin van, ilyenkor övé a kormány. Most pont az volt nekem a komfortzóna kilépés - ellenben az előző nappal -, hogy beülök és vezetek. Máshova, más programra is mentem, egész napos elfoglaltság, benne egy kis belvárosi kiruccanással (Lidi 15 hós oltása), így mindenképp kocsival szerettem volna menni, mert most szükségem volt az időre. Az utcát tudtam merre van, mert gyalog jártam ott előző nap, de autóval, na meg parkolni is....a megszokott útvonal még oké két hét után, de ismeretlen? Természetesen nem azon az utcán fordultam be, hanem eggyel előtte ami zsákutca volt (miért is ne ugye?), onnan ki majd a következő utcán fel. A végcél házszáma jóval feljebb van, így át kellett mennem egy általam ugyan ismert, de nagyon nem kedvelt stop táblás kereszteződésen, nehezen, de megvolt. A parkolás izzasztó, kínokkal teli, mert orral nem akartam, viszont az út szélén csak olyan hely volt ahol magas fekvő rendőr rajta zebrával...maradt ez. Háromszöges villogó ki, majd Anna villám mód kiszáll. Megfordulás a következő utca parkolójában (szép tágas volt) történt, akkor konstatáltam, hogy volt fentebb is hely még hogy párhuzamosan parkoljak, illetve itt ez a parkoló, Anna innen is könnyen besétált volna. Mindeközben és a nap végén a legjobban annak örültem, hogy ezt a sok félre sikerült műveletet nem éltem meg kudarcnak, hanem tapasztalásnak, tanulásnak.