1. Szemben állni magammal, a fájdalommal, "nekimenni", megtenni - lógni le fejjel lefelé, így (a kép a szemléltetés eszköze, főszereplője Gerle Éva független blogger) súllyal a kezemben. A hasamon lévő heg volt érzékeny, az ott sérülés, többszöri (3x metszett)! Fájt, megküzdöttem vele, de megérte, mert mennyei ez a lefelé lógás, nyújtás, utána azt éreztem repülök, olyan könnyű vagyok.
2. Másik útvonal bringával - mindig a jó beváltat szeretem, a biztosat, szinte mindenben. Viszont, ha az ember lánya nem próbál ki újat, nem tud megismerni mást, esélye sincs a változásra, a sajátterápiám fő célja pedig pont az. Tudtam ez az út is haza vezet, legalábbis a patakhoz, az tábla is mutatta nekem. Mi bajom lehet? - mondtam ki szinte hangosan. A megfelelő pillanatban döntöttem, és az egyenes helyett balra kanyarodtam. Jaj, de megérte!!!! Sokkal szebb, nyugodtabb ez az útvonal és zöldebb! Hazafelé mindig erre fogok menni!!!! (Következő lépésként az odavezetőt is le kell majd cseréljem:))
Sajátterápia 14. nap (06.28.)
1. Nehezebb választása - ó mennyire egyszerű lett volna beülni a légkondis kocsiba és elmenni Annámért a táborba, cirka 25 perc alatt, majd a megbeszélt helyre odagurulni és ücsörögni a játszótéren, majd ezt haza mívelni, legféképp talán azért is. mert olyan izomlázam volt a tegnapi edzés után, hogy csak na. De hol itt a komfortzóna kilépés akkor? :) Nati, mivel ideje nem sürgette a másik utat választotta, BKV-zott, sétált sokat, kb. olyan 2-2,5 km, cipekedett vizet és ennivalót és ettől jól érezte magát! :) Természetesen a nagy meleg és a kínzó izomjának láza nehezített még ezen a pályán is, de az lebegett a szeme előtt, hogy ezen a napon is volt mozgás, dolgozott a céljáért!
2. Lecsúszni a játszótéri csúszkán,titkosan mikor senki nem figyel - megvan neked az az érzés, hogy tilosban jársz, de téged pont nem érdekel, mert a kíváncsiságod sokkal nagyobb? Kiderült végül, hogy annyira nem tilos, mert elbírt. Az volt a félelmem, hogy összedől mikor csúszom, aztán mindenki engem néz, nyilvánosan megaláz és még ki is kell fizetnem a javítás árát! Bíztam benne (mivel már könnyebb vagyok, mint fél évvel ezelőtt, ez segített a legjobban ebben). Ki fog bírni. Most gyorsan, senki nem figyel. Lányok, hozzátok ide, aztán csúszom. Csúsztam. Volt bennem félsz a korábban említettek miatt is és magától a csúszástól is, de közel sem annyi, mint mikor ugrottam. Jó kis edzés volt ez is, a félelmeimmel szemben.
Sajátterápia 15. nap (06.29.)
Autóban újra, ismeretlen helyre menni - már két hete nem vezettem, mert nincs suli, T szabin van, ilyenkor övé a kormány. Most pont az volt nekem a komfortzóna kilépés - ellenben az előző nappal -, hogy beülök és vezetek. Máshova, más programra is mentem, egész napos elfoglaltság, benne egy kis belvárosi kiruccanással (Lidi 15 hós oltása), így mindenképp kocsival szerettem volna menni, mert most szükségem volt az időre. Az utcát tudtam merre van, mert gyalog jártam ott előző nap, de autóval, na meg parkolni is....a megszokott útvonal még oké két hét után, de ismeretlen? Természetesen nem azon az utcán fordultam be, hanem eggyel előtte ami zsákutca volt (miért is ne ugye?), onnan ki majd a következő utcán fel. A végcél házszáma jóval feljebb van, így át kellett mennem egy általam ugyan ismert, de nagyon nem kedvelt stop táblás kereszteződésen, nehezen, de megvolt. A parkolás izzasztó, kínokkal teli, mert orral nem akartam, viszont az út szélén csak olyan hely volt ahol magas fekvő rendőr rajta zebrával...maradt ez. Háromszöges villogó ki, majd Anna villám mód kiszáll. Megfordulás a következő utca parkolójában (szép tágas volt) történt, akkor konstatáltam, hogy volt fentebb is hely még hogy párhuzamosan parkoljak, illetve itt ez a parkoló, Anna innen is könnyen besétált volna. Mindeközben és a nap végén a legjobban annak örültem, hogy ezt a sok félre sikerült műveletet nem éltem meg kudarcnak, hanem tapasztalásnak, tanulásnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése