Tanult tehetetlenség az én szemszögemből - avagy modern kori rabszolgaság?

Hallottatok már a tanult tehetetlenségről? Tudjátok is, hogy mi az? Netán még ismerős is? 

Érezted már úgy, hogy mást akarsz csinálni, mint amiért most fizetést kapsz? Hogy szabadabb akarsz lenni? De aztán csak álmodozol és nem teszel semmit?

Pedig akarod, nagyon akarod és mégse tudod hol akad meg a folyamat, mindig visszatérsz a kiinduló pontra? Egy helyben toporogsz, pedig nem vagy a helyeden? 

Nem érted miért nincs haladás? Vagy ha van is, az csak minimális?

Olyan mintha egy gát nem engedne?

Én nem tudtam, hogy mi az a tanult tehetetlenség, de egy napon szembejött velem, mondhatni ajtóstól rontott a házba, feltépve mindent! Végre a "bajomnak” lett neve! Már nem a Sajátterápiámban felsorolt négy dolgot láttam, amit legyőztem akkor abban az egy hónapban, hanem valami mást: egy komplex problémát! (Vicces, hogy előbb találtam meg a betegségre való terápiát, mint magát a betegséget. :) ) A bennem lévő káosz lecsitult, minden a helyére került, a mozaik darabkáim képpé álltak össze.

Mindig is nyomasztott, hogy ott van bennem valami, amit gátnak hívtam, nem tudtam a nevét, nem tudtam mi az, csak azt, hogy kegyetlen velem és nem enged!!

Saját magam zártam ketrecbe. Mert a gát is én magam vagyok, az én tanult tehetetlenségem. 

De honnan ered ez a tanult tehetetlenség? Régen a rabszolgatartód mondta meg, hogy mit csinálj, vagy a földesúr, vagy a szülő. A lényeg, hogy mindig volt aki dirigált, mindig volt aki eldöntötte helyetted a sorsod. Kevés olyan helyzet lehetett (vagy inkább nulla), amikor figyelembe vették a te egyéni vágyaidat, akarataidat. Lenyomták, kisatírozták, a köz, a társadalom elvárása győzött. "Rabok voltunk mostanáig"…  vagy még mindig azok vagyunk?!  Hiába a személyi szabadság - mi magunkat tettük rabbá önön valónkkal, úgy ahogy ezt megtanították a feljebbvalóink (talán nem véletlen hívják tanult tehetetlenségnek..) és úgy ahogy sajnos mi is tanítjuk gyermekeinknek! Hacsak időben fel nem ébredünk és végre erőt véve magunkból kilépünk a saját tanult tehetetlenségünkből - amibe lehet akaratunk ellenére kerültünk. Most pedig jöhet Nálad is a belső vizsgálat, az első kétely, ezzel együtt a kérdés: "Én vajon benne vagyok, engem is fogva tart a saját tehetetlenségem?"

Bennem konzerválódott a gyermeki kíváncsiságom: talán ezért lettem és vagyok "kereső" és azt hiszem ez volt az a gyermeki kíváncsiság is, ami erőt adott, hogy most ezen az úton álljak, hamarosan szabadon, ledobva magam láncait!