Mert véletlenek nincsenek! :)

Elmesélem azt a kedves kis történetet ami az elmúlt héten történt, de még az azt megelőző héten kezdődött.

Két napja estem át a szájsebészeti műtéten (gyökércsúcs rezekció), kicsit feldagadt fejjel és elég nyomott közérzettel támolyogtam le a két lánnyal a játszótérre, jó korán, remélve, hogy nem lesz ott senki, így nem látszik nyomorultságom, és elkerülhetjük a nagy hőséget, ami már 10kor elviselhetetlen kezdett lenni.
Felsóhajtottam mikor egy anyukát pillantottam meg, egy két éves körüli lánnyal és egy babakocsival, amiben apró baba aludt. Igyekeztem kerülni a beszélgetést, gondolván, hogy nem vagyok most jó beszélgető partner, ezért előkaptam a kézközelben lévő horgolásomat amit mostanában mindig magamnál tartok, többek között ilyen esetekre is, és kezdtem belemélyedni. Egyik szemem a rövid pálcát a másik a két lókötőt figyelte, az agyam pedig folyton egy dolgon járt...a kisbabán...aki a babakocsiban aludt. Az én fejemben anya és baba egyek, ilyen korban (2-3 hónapos) még biztosan. Hiányzott a kerek egész látványa. Igyekeztem elhessegetni a gondolatot...és ekkor  megcsapott a remény szele, az anyuk a kerítésen lógó Lana Solarámra mutatott és a következőt kérdezte: "Tiéd ez a kendő?" Innen elindult a beszélgetés, sodródtunk a kellemes árral, még nem elérkeztünk ahhoz, hogy átadtam a névjegykártyámat és megbeszéltük, hogy ha kiszedik a varratomat, akkor beszéljünk újra és fixáljunk le egy időpontot amikor tudunk találkozni. Rövid kendő, elől hordozás.
Hétfő este kellett mennem a varrat szedésre, délelőtt csörgött a telefonom, ismeretlen szám, az anyuka volt. Alig várta a hétfői napot, hogy kezébe emelhesse a telefont és időpontot egyeztessünk. Az éjszaka már azzal álmodott, hogy tud hordozni, és nagyon örült, hogy rám talált. Ezek a mondatok a szívemet melengették...éreztem, hogy az anyuka hordozni akar, határtalan boldogság öntött el!
Szerdai napra időzítettük a találkát, gyerek nélkül mentem. Majd elmeséltem Neki is, hogy milyen jó érzés volt hallani amiket a telefonba mondott Nekem...és a következőket mondta: "Hát igen. Mikor meghallottam, hogy szerdán találkozunk, kicsit elszomorodtam, mert addig még kettőt kell aludni!"
Azt hiszem a sorok magukért beszélnek...nem is szaporítom tovább...köszönet Annamáriának, ezért a sok pozitív érzésért, valamint a megerősítésért...mert hiszem, hogy minden anyában ott lakozik a vágy, hogy gyermekét hordozza!