Elveszni a pillanatokban. Szabad?

Séta a Duna felett. Befelé Budára. Csak úgy. 45 percig turista lettem Magyarországon.


Kiléptem a metróból a Fővámtérnél, fel a mozgó lépcsőn, majd az aluljáró. Nem pesti lévén a sok lik a felszínre, szinte egyre megy, így telefonos segítséget kértem. Kaptam. A közelben lakó jó barát útba igazított.Felérve a felszínre ez a csodálatos kép fogadott:

Megborzongtam. A fények a hídon, mintha a sötétedés után pókok szőtték volna be, tündérek szavára. Engedtem, hogy bámuljam. Melegség öntötte el a mellkasomat, de szorított is. Majd egy hatalmas levegőt véve -melynek a kifújásában ott volt minden csodálat, ami ott bennem született a kép láttán -, elindultam a híd felé. De nem siettem. Engedtem, hogy piros legyen a lámpa és nézhessem a hídfényjátékot. Bizonytalan léptekkel vettem az irányt a hídra. "Ne siess N, ne siess, engedd bele magad!" - mondogattam magamnak. A léptek lassultak, az érzékeim tágultak. Beszippantottam a szembe jövő emberek mosolyát. Izgulósan  fényképeztem, volt bennem egy rossz gondolat, hogy biztos hülyének néznek...de miért is? Hisze én most turista vagyok! Szabad! Ne izgulj már ezen. Séta közben meg kellett állnom többször is.

Néznem kellett a Duna sodrását, ahogy szalad, valami új irányába, teljesen egyedül, medrében biztonságban van, nem fog elkalandozni, elfogyni, elillanni. Élveztem a magányomat, hogy egyedül lehetek, hogy magammal lehetek és megengedhetem neki ezeket a pillanatokat és képeket. A léptek még mindig lassúak voltak. A hangok körülöttem százfélék: bicikli csengő, kerék suhogás, motor hang, különféle nyelven beszélő emberek, a Duna, a hajók, a szívem dobogása, de mindezek között ott lapul a csend is, de neki még nem jött el az ideje. Talán éjszaka nagyobb teret kaphat.

1. 

A híd vége felé közeledve megpillantottam az Ínség szikláját is. Lent emberek tűntek fel mikor már több perce álldogáltam ott. Közelről láthattam. Szívembe bezártam, emlék dobozba tettem és majd unokáimnak, mikor erről a sok történésről mesélek majd, előveszem. 

Tudatosan kellett figyelnem a lépteimre és arra, hogy ne nyeljen be a zsizsegés. A kertészeti egyetem felé sétálva gyönyörűnek láttam a Gellért csillárokat, a Szeged étteremben külföldieknek zenélő muzsikusokat, a velem szembe jövő embereket, az ablakon kibámulókat. Nyugalmi egyensúlyba kerültem, magamban magammal lenni nem is volt rossz dolog és még sétáltam is. Teljesen feltöltött. Nem tudatosan figyeltem befelé, majd biztosan ennek hatására kapcsolódtak össze dolgok és kezdtem érteni magam és látni miért vannak bennem épp azok az érzések amik. Nyitottá tett befelé! 

Kellett egy tapasztalás. Valami ami kicsit más. Nem a szürke hétköznap, de mégis benne, közte van. Valamit másként látni, érezni! Engedni, bele magam  az élménybe, amit a pillanat tud adni, vajon menni fog? Sikerült szerintetek?
Nehezen engedem meg magam az érzéseket, nehezen leszek felszabadult. Félek. Attól, hogy a határokat nem tudom betartani és nem tudom visszahozni magam a jelenbe. Belecsúszok egy verembe. Milyen érdekes ez a kép amit most leírtam. Mert a verembe engedtem magam zuhanni, a jót engedem nehezen megélni, szeretni. Micsoda felismerés ez most nekem!
De ott akkor, még ha kicsi időre is, korlátokba kapaszkodva, mertem más szemmel, nyitott szívvel, érzésekre éhezve sétálni, magam lenni és élvezni a perceket!

Köszönöm ezt a sétálós ötletet innen is Enikő!!!!

Újrakonnekt

Rég nem jelentkeztem,
Saját magam válságába estem.
Hagytam a sárban önmagam,
Lettem szenvedő alany.

Felemésztett a tanult tehetetlenség,
Nem nyúlt felém segítség.
Vártam, hogy kihúzzon egy kar.
De nem jött és nem akart.

Önsajnálat reggelije lettem.
Ebédre a búbánatot ettem.
Vacsorára a magány következett,
A Húsomból csipegetett.

Örökkévalóságnak tűnt az idő,
Amit bent szenvedtem el.
Közben semmit csinálva,
Szépen fogytam el.

A körülöttem lévő események,
Finoman, szépen ébresztgettek.
De nem hallottam, nem láttam,
Még beljebb fordultam.

A sok kicsi és a sok idő,
Mérhetetlenül nagy erő.
Összegyűltek pár hónap alatt,
Így kaptam az első pofonomat.

Felkaptam a fejem,
Hatására valami megmozdult bennem.
Elkezdett változni a lelkem.
S újra a régi lettem?

Ó dehogy! vagy inkább másként?
A sok fájdalom leülepedett.
Valami más, valami új kezdeteként
Újjászületett!

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 3.

Kedves Olvasni vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - avagy kik ezek a titokzatos diákok!

Mi ez a titokzatos 5. osztály? Milyen diákok töltik meg nap, mint nap? Ki ez a Lilla és az ő családja? Azt hiszem ez sokakat foglalkoztat, így elmesélem, hogyan is született meg ez az ötlet, hogy könyvet írjak.

Egy nap a suli után, Lilim azzal a kívánságával állott elő, hogy ő A Szent Johanna Gimi című könyvet szeretné olvasni,- ezt olvasta épp az osztálytanítója, a kosarában látta - mert xy is ezt fogja olvasni, neki megengedték és záporozott felém a jobbnál jobb ok, kifogás, nyomás, hogy így vagy úgy, de ezt a könyvet le kell emeljem a könyvesbolt polcáról, már holnap. Azzal zártam le a témát, hogy felhívom az osztálytanítót és megkérdezem. Természetesen elképzelésem beigazolódott, hogy ez nem egy negyedikes lánynak való könyv, majd lehet olvasni mondjuk 7. vagy 8-ban. A hatás nem maradt el: Lili kiborult. igazságtalannak érezte a helyzetet, ő bizony olvasni szeretne. Mit tegyek most? Végre olvasni akar a gyerekem, én meg nem tudom azt a könyvet a kezébe adni, amit szívesen olvasna?

(Lili csak a kortárs irodalmat szereti, azt viszont falja, ez mára kiderült számomra.) 

A magamnak feltett kérdés természetesen vagy hál égnek (?) pont mosogatás közben ért. Az edények tisztultak amit az elmém is követett,  ismét kérdés született:

Miért ne írhatnál te könyvet a lányodnak?

Tényleg, miért ne? Próbáljuk meg! Lili megannyi történetet mesélt az osztályban történt örömeiről, csalódásairól, sérelmeiről, ezek az érzelmi helyzetek a segítségemre lehetnek. 

Liliből Lilla lett, a szívemben pedig remény, hogy talán ezzel nemcsak örömet okozhatok a lányomnak, hanem sikerül ezáltal feldolgoznia azt a rengeteg élményt, ami érte őt! 

A család, mint a miénk szintén 5 tagú, a szereplők hasonló tulajdonsággal bírnak, mint mi.

Viszont kicsit másként van ez a többi szereplővel kapcsolatban. Az könyvbéli osztálytársak karaktereinek a megszületésében Lili osztálytársai jöttek a segítségemre, egy-egy jellegzetes tulajdonság segített a szereplő formálásában, akit utána a saját fantáziám szerint gyúrtam tovább. A könyvben megtörtént események, a belőlem előtörő képek, érzések alkották, melynek alapjául Lili érzelmi állapota szolgált. A történet a képzelet szülöttei és bármiféle egyezés a valósággal csak a véletlen műve!

A mű 10-12 kor közötti kiskamaszoknak (főként lányoknak) szól. A kiskamaszoknak szóló könyv még nincs kész, nem tudom valaha lesz-e belőle nyomtatott anyag. Bizonytalankodtam mi legyen vele, mert arra még nem elég nagy terjedelmű, hogy regény sorba álljon, viszont szeretném megmutatni másoknak, feltérképezve ezzel a kis tiniket, vajon nekik tetszene? Nekik is segítene feldolgozni, gyógyulni, kiteljesedni, mint az én lányaimnak? Minden egyes olvasáskor tapasztalom a hatást, ha rajtuk múlna éjszakába nyúlóan olvashatnék fel belőle. “Anya írj még, folytasd, olyan jó!” - hangzik a felkiáltás. Ennek a mondatnak a többszöri meghallása gondolkodtatott el engem azon, hogy esetleg nagyobb körbe is odaadhatnám, h más gyerekeknek is meglegyen ez az élmény, hogy ők is olvashassák, fogadjátok hát szeretettel!

Első rész itt olvasható.

Amennyiben elnyerte tetszésedet és úgy gondolod másoknak is tetszene kérlek oszd meg!

Köszönettel:

Kiss Natália

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 2.

Kedves Olvasni Vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!

Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond? - 1.

Kedves Olvasni vágyó! 

A regényt elköltöztettem egy zárt Facebook csoportba, továbbiakban itt olvasható!

Hír-adó

Jó sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta. Hallgatásom oka,  elmélyülés volt, olyannyira, hogy közben elvesztettem magam, kihasználva az adventi várakozást, én is várakoztam, hogy talán valamikor most már majd csak megkerülök!  Aztán az új év, első pár napjának valamelyikében, azt éreztem megvagyok és újra kifelé akarok lenni. Dübörgött bennem a tett vágy, még soha nem éreztem ennyire erősen, amihez a hosszú, nyugodt kilégzési szakasz segített hozzá. Ott voltam magamat meglelve, tele erővel, de nulla tervvel a zsebemben :(, semmi cél.

Ennek a pillanatnak a felismerésekor még jobban feszített és tombolt bennem a csinálni akarás, Murphy nincs szabadságon. Mi a bánatot kezdjek? Merre induljak? Melyik terv legyen a fő csapás? Aztán rájöttem, nem határozhatom meg most, a tuti irányt a tuti céllal, mert tudjuk az élet nem ilyen - reggel még tudod, hogy ma kimosol két adagot és este konstatálod, hogy nem hogy kettőd de egyet sem sikerült, mert a gyerek épp lázas beteg lett és egész nap őt ápoltad - egy dolgot tehetek, elhatározom, hogy elindulok. Mondjuk előre?! :)

 Nálam az előre a Sajátterápia kidolgozását, és ennek gyakorlati megvalósítását jelenti. Jelen esetben felkértem két alanyt, hogy egy 28 napos komfort zóna kilépést csináljanak végig, az én kíséretemmel. A folyamat bizalmas, információt nem adhatok ki, de a végén az én élmény beszámoló nem fog elmaradni az biztos, ha szerencsém van az alanyok is nyilatkoznak!


Addig is valami másról beszélhetek nektek, valamiről amit őrizgetek már egy ideje, egy regény kezdeményt, ami egy ötödikes lányról szól, hogy milyen viszontagságokat él meg a mindennapokban,  otthon, a családjában és egy Waldorf iskolai közösségben. Elindult velem ez az írás, mentem vele előre, de mindig megtorpantam. Aztán felismertem az okát. Nem tudok várni, nem tudom kivárni, hogy ebből regény legyen, én már most megakarom osztani veletek!!! Döntöttem!!!
Világ elé, elétek tárom, alkotásom, mert bizalmam van felétek, hogy olvasóként segítetek nekem abban, hogy újra szárnyalhassak ebben a világban.
Kis(s-?)kamasz kor - Nagykamasz gond címmel, hamarosan olvashatjátok Lilla napi beszámolóját!

Íme a könyv borító és a könyv illusztrációja! Ilyen lenne, ha könyv lenne! :)

by Kiss Lili

Hamarosan indul a sorozat!

N,

Mi is az a Sajátterápia? - elméleti megközelítés

Sajátterápia - belső indíttatásból eredő, saját magunkat meggyógyítani akaró tett vágy, ami ugyanolyan hangsúlyt fektet a lélekre, mint a testre, sőt nem megy el a szellem mellett sem. Tehát nem elmét gyógyít kizárólag, hanem magát az embert önnön valójában! Mert hiszem, hogy ezek csakis együtt gyógyíthatóak. Magunkat gyógyítani, magunkat helyre rakni igen nehéz, a legnehezebb, de egyben a leghatásosabb is! Hiszen magunkra a legnagyobb hatással csakis mi lehetünk!

Magam is voltam pszichológusnál, kineziológusnál, úgy éreztem jó volt, segítettek, de nem éreztem elég hatékonynak az én bajaimra, illetve mindig éreztem valami hiányt! A hiány oka lehet az volt, hogy a saját tanult tehetetlenségem mindig ott maradt?

Egy kis példa, hogy értsd mire gondolok!

Hiába mondja xy, hogy menjek le a sarki fűszereshez zellerért -  ha én nem akarok. Vagy talán még meg is győz engem, hogy milyen jó lesz nekem, ha lemegyek és meg is teszem, örülök annak a nyamvadt zellernek, mert basszus tényleg erre volt szükségem! Viszont képzeld el ezt úgy, hogy Te magad veszed észre egy ponton, hogy le kellene menned azért a zellerért, de lusta vagy, vagy számos más kifogásod van, majd itt jön a fordulópont! Összeszeded magad, kilépsz magadból (komfortzónából) és lemész azért a zellerért! Boldog vagy tőle de nagyon, holnap lehet belőle ajzó krémleves! :)Ugye mennyivel másabb a második verzió?! Sokkal több van mögötte, mint egy jó leves alapanyag!

A változás bennünk van, a mi feladatunk, a mi felelősségünk. Eljárhatunk pszichológushoz, kineziológushoz, jóshoz, akárhova, de a terápia, az oldás vagy a nap-estig tartó imádkozás nem fog hatni, semmit sem fog érni, ha mi magunk nem akarjuk igazán és nem cselekszünk!

A sajátterápia, mint ahogy fent is említettem, az én szemszögemből így néz ki: magamat gyógyítom, nem csak fejben, hanem testben, tettekben is. De! Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet szükség szakemberre, külső segítségre! Aki érzi, hogy egyedül nem tud megbirkózni a helyzetével, mindenképp kérjen szakembertől segítséget saját szempontjai szerint.

Tehát a Sajátterápiát végezhetjük teljesen egyedül, magunknak kikaparva a gesztenyét - ez hatásosabb, időigényesebb, fárasztóbb; illetve választhatunk magunk mellé segítőt (mentort), aki bizonyos terheket levesz a vállunkról és gyorsítja a folyamatot. Mielőtt belekezdünk a folyamatba ezt mérlegelni szükséges, hogy milyen formában, (magányos farkasként, vagy társsal az oldalunkon) megyünk a kihívások elé.

A következő bejegyzésben megmutatom ennek a gyakorlati oldalát, kitérve arra is, hogy ki tud a mentorunk lenni, milyen feladatai vannak. Valamint milyen feladatom van nekem, ha egyedül állok ki magam ellen!

Addig is egy kis okfejtés: Ép testben, ép lélek!

A nyugati világban ez a mondás járja, míg keleten ugye azt mondják, hogy a test betegsége mindig lelki okokra vezethető vissza. Vajon melyik az igaz? Mennyire van ok-okozati összefüggés a testünk és a lelkünk között? Ma már egyre többen elfogadják, hogy az egyes betegségek mögött sokszor lelki bajok állnak. És fordítva is igaz-e? A test megbetegíti-e a lelket? Vajon gyógyítani is képes? Azt tudjuk, hogy lélek gyógyít testet, na de test lelket? Képes rá? Te mit gondolsz?

Tanult tehetetlenség az én szemszögemből - avagy modern kori rabszolgaság?

Hallottatok már a tanult tehetetlenségről? Tudjátok is, hogy mi az? Netán még ismerős is? 

Érezted már úgy, hogy mást akarsz csinálni, mint amiért most fizetést kapsz? Hogy szabadabb akarsz lenni? De aztán csak álmodozol és nem teszel semmit?

Pedig akarod, nagyon akarod és mégse tudod hol akad meg a folyamat, mindig visszatérsz a kiinduló pontra? Egy helyben toporogsz, pedig nem vagy a helyeden? 

Nem érted miért nincs haladás? Vagy ha van is, az csak minimális?

Olyan mintha egy gát nem engedne?

Én nem tudtam, hogy mi az a tanult tehetetlenség, de egy napon szembejött velem, mondhatni ajtóstól rontott a házba, feltépve mindent! Végre a "bajomnak” lett neve! Már nem a Sajátterápiámban felsorolt négy dolgot láttam, amit legyőztem akkor abban az egy hónapban, hanem valami mást: egy komplex problémát! (Vicces, hogy előbb találtam meg a betegségre való terápiát, mint magát a betegséget. :) ) A bennem lévő káosz lecsitult, minden a helyére került, a mozaik darabkáim képpé álltak össze.

Mindig is nyomasztott, hogy ott van bennem valami, amit gátnak hívtam, nem tudtam a nevét, nem tudtam mi az, csak azt, hogy kegyetlen velem és nem enged!!

Saját magam zártam ketrecbe. Mert a gát is én magam vagyok, az én tanult tehetetlenségem. 

De honnan ered ez a tanult tehetetlenség? Régen a rabszolgatartód mondta meg, hogy mit csinálj, vagy a földesúr, vagy a szülő. A lényeg, hogy mindig volt aki dirigált, mindig volt aki eldöntötte helyetted a sorsod. Kevés olyan helyzet lehetett (vagy inkább nulla), amikor figyelembe vették a te egyéni vágyaidat, akarataidat. Lenyomták, kisatírozták, a köz, a társadalom elvárása győzött. "Rabok voltunk mostanáig"…  vagy még mindig azok vagyunk?!  Hiába a személyi szabadság - mi magunkat tettük rabbá önön valónkkal, úgy ahogy ezt megtanították a feljebbvalóink (talán nem véletlen hívják tanult tehetetlenségnek..) és úgy ahogy sajnos mi is tanítjuk gyermekeinknek! Hacsak időben fel nem ébredünk és végre erőt véve magunkból kilépünk a saját tanult tehetetlenségünkből - amibe lehet akaratunk ellenére kerültünk. Most pedig jöhet Nálad is a belső vizsgálat, az első kétely, ezzel együtt a kérdés: "Én vajon benne vagyok, engem is fogva tart a saját tehetetlenségem?"

Bennem konzerválódott a gyermeki kíváncsiságom: talán ezért lettem és vagyok "kereső" és azt hiszem ez volt az a gyermeki kíváncsiság is, ami erőt adott, hogy most ezen az úton álljak, hamarosan szabadon, ledobva magam láncait!

Sajátterápia - 30 nap - összegzés

Túl a megmérettetésen, visszatekintve, leülepedve írom a sorokat.
Nem volt könnyű, de megérte. Sokat dobott lendített az önbizalmamon, az önhitemen és az önbecsülésemen.

Nehezített az egészen, az éppen kezdeti szakaszban lévő életmód változásom/sunk. Új utakon jártam, kihívás volt maga ez is! De erről, hogy milyen úton indultam, hogy is kezdődött ez az egész, majd részletesebben mesélek egy másik bejegyzésben.

Visszapörgettem az időt, a bejegyzéseket és összegeztem, összesítettem, mert bizonyos kilengések ugyanazt eredményezték bennem.


Félelem legyőzése
Lustaság legyőzése
Önfegyelem
Bizonytalanságom legyőzése

Ők négyen vitték a prímet. Segítettek ezek nekem abban, hogy túl lépjek magamon, fejlődjek, mind szellemileg és mind testileg, lelkileg.
Kemény hónap volt. Sokféleképpen éltem meg, hol motivált voltam és repültem, de voltam az ellenkezője is. Volt, hogy semmi ötletem nem volt, hogy aznap milyen kilengésem legyen. Volt, hogy imádtam. Volt, hogy untam és utáltam. Tényleg minden volt! DE 1 valami nem változott akartam-csináltam. Majd leálltam az egy hónap után és pihentem pár napot, utána újra kezdtem, de nem tudatosan és nem ilyen napi szinten, aztán csak néha, utána már egyáltalán nem...hogy ez mit eredményezett? Gondolhatjátok, hogy nem pozitív eredményeket! Az "alkalmi" komfortzóna kilépés, közel sem eredményez olyan hatást, mint ha nap mint nap csinálod! De ezt tudjuk, hiszen ez igaz a mozgásra és a táplálkozásra.
Tehát egy biztos, a Sajátterápia nem alkalmi kapcsolat, vagy lehet, de akkor attól olyan eredményekre  számítsunk!

De mi is ez a Sajátterápia?
Erre a kérdésre napokig én se tudtam a választ, sőt lehet, hogy heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy kezdjen ez a bennem lévő mély dolog feljebb kerülni és szavakat kapni. Formálódik folyamatosan, mindig jön egy új elem, egy új szög. Tisztul a kép!
Hamarosan megmutatom mit szófestettem! A napokban megint jött egy puzzle darab, néha azt gondolom, hogy soha nem lesz vége...most azt szeretném, hogy ne is legyen!!!

Súlyforduló, hatvanon innen...

...és túl voltam egykoron. Múlt lett ez, bizony múlt és úgy érzem, az is marad. Sok változáson mentem keresztül január óta, de talán ez nem is onnan számítandó, decembertől. Változott lelkem, változott testem és körülöttem minden. Testem nekem való étellel táplálom, mozgatom, lelkem pedig Sajátterápiával gyógyítom!
Végre olyannal kezdődik a súlyom amit akartam, 60 kg, ezt ünnepeltem szombaton. Még nem ez a végcél, de ez fontos forduló pont.

A bizonyíték!

A bizonyíték a képen látható és igen az az én lábam, vagy lehet egy cementes zsák és Lidi van a mérlegen?
Múlt hét pénteken, hirtelen ötlettől vezérelve, amit meg is osztottam veletek úgy döntöttem, hogy tovább már nem húzhatom, nem halaszthatom, itt a pillanat. Ez az a pillanat, minden kerek, hogy jutalmul tortát készítsek magamnak. Régi vágyam volt a jutalomtorta, a 66 kg szerettem volna, de ment a toltam, 63 stb., de ez ez a kerek szám olyan szép és olyan formás.

Aki kapott belőle az nem véletlen kapta! ;) Sajnos mentoromnak és lelki életbentartómnak nem sikerült eljuttatnom, de majd vele másként ünneplek!Vetted az adást Enikő? 

Az a bizonyos torta.

Másik felem, aki kitalálja minden rezdülésem, akkor nyúl a telefonért és hív, mikor én is pont hívom és sok más hasonló, jó ráhangolódás, ez is azok közé sorolandó. Nem tudta mi alkotok én a háttérben, fogalma sem volt, hogy én ünneplésre készülök, de ő is készült. Ajándékkal nekem. ➼💕mert ilyenem még nincs és szeretett volna nekem egy csajosat, egy olyan kéket. Annyira hálás vagyok és nagyon köszönöm, a táskát is persze, de azt sokkal jobban, hogy ő van nekem!

Az a kék táska

Elképzelhető, hogy a hirtelen döntésemben az is közre játszott, hogy másnap szombaton a Népligetben futó- és gyalogló nap volt, amire családilag jelentkeztünk. Mi is lehetne ennél szebb korona eme nemes súlyfurduló ünneplő napon, mint ez?! Az első ilyen futásom, az első ilyen élmény. 1,5 km ugyan, de nekem ez a világ volt akkor. Mert mindig azt hittem, hogy én futni nem tudok, nem bírom. Most is csak egy célom volt, végig futni, egyenletes tempóban! Az időm 10:46 lett! Ez magamhoz képest csúcs teljesítmény! A végén mikor a csomagokért kígyózott a sor, engem elöntött a hála, a boldogság, könnybe lábadt a szemem.

Köszönöm mindenkinek itt is:

- aki támogatott,

- aki felnyitotta a mozgás fontosságára a szemem,

- aki motivált,

- aki hitt bennem!

Túl a futáson, meghatottan

Új testet kapva, új lelket formálhatok!

Vagy fordítva?

Belesatírozta magát a hétköznapjaimba a kövérség

Mikor az ember elkezd vmit nem tudja milyen hatással van a másikra, csak csinálja és élvezi. Hiteles lesz majd ragadós. Mert igaz!

Vendégíró - ez az új címkém a blogon. Jönni fognak, írni fognak, neked és nekem is.

Belesatírozta magát a hétköznapjaimba a kövérség

„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – mondta Hérakleitosz. De mégis van, hogy beletespedsz egy állapotba és hagyod, hogy beszürküljön az életed.  A szürkeséget sokféle dolog indikálhatja: utálod a munkahelyet, fáraszt a háztartás körüli sok teendő, nincs segítséged, sokat vagy egyedül, sose vagy egyedül, nincs pasid, vagy nincs nyugtod a pasidtól – egyszóval bármi, ami vagy túl sok, vagy túl kevés a számodra. A szürkeség alattomos és sunyi módon képes bemászni az hétköznapjaidba úgy, hogy nem is veszi észre az ember.  Van egy tuti módja, hogy kiszűrd az állapot átmeneti vagy állandósult jellegét: beszélgess magaddal! MOST tedd fel a kérdést, hogy mi az, ami zavar az életben és mióta. Ha egy éven túli a probléma, akkor tégy ellene valamit, ne várd a csodát, hogy helyrejön magától!

Az én szürkeségem kilóban mérhető. Sok kilóban és már régóta. A folyamat még 17 éve indult. Megismertem életem szerelmét és minden percet együtt akartunk tölteni. Elhagytam a sportot, jött helyette a közös evés, filmnézés. Először csak pár kiló, ami ugye alig feltűnő, majd egy munkahely-váltás okán egy év alatt feljött +15. Az elmúlt években olykor erőtlen próbálkozásaim voltak különböző fogyókúrákkal, éhség és nyavalygás, hogy nem megy, nincs időm - közben pedig utálni, hogy kövér vagyok és még pár kilót felszedni. Őszintén szólva, összességében viszont elfogadtam a testem, nem foglalkoztam vele és csak akkor zavart a háj, ha láttam magam fényképeken, vagy  ha nem a szokásos ruháimat vettem fel. Belesatírozta magát a hétköznapjaimba a kövérség.

Idén nyáron azonban több ismerősöm, barátnőm is életmódot váltott. Ki így, ki úgy – nem ez a fontos. Inkább az számít, hogy motiváltak engem is a cselekvésre és most én is elkezdtem. Ha Ők meg tudják csinálni, akkor én is megpróbálom!  Az alapelv a cukor száműzése és minél kevesebb szénhidrát. A célom nem kilók, vagy centik, hanem egy testkép elérése. Van a lelki szemeim előtt egy test, ami nem hájas és puha, hanem egészséges és guszta. A további életemben nem akarok „nagydarab asszony” lenni (fúúú, de utálom ezt a kifejezést), igenis kiradírozom ezt a szürkeséget az életemből.

Mi az ami változott?

-          6 hét telt el az elhatározásom óta, ez idő alatt 5,5 kiló ment le

-          Már kisebb méret kell, meg nadrágszíj az év elején viselt nadrágokhoz

-          Szebb lett a bőröm

-          Kizártam az étrendemből azokat az ételeket, amelyek édesek, lisztesek vagy túl sok a krumpli bennük – ne adj’ Isten e három kombinációja (pl. szilvásgombóc J ). Ma paradicsomos káposztát fogok enni, kolbásszal.

-          Nem kellenek a divatos életmód-váltós kaják. Próbáltam, de éhes voltam tőlük, mert vagy nem ízlett, vagy kevés volt. Ja, és még drágák is. Inkább megeszek 5 tükörtojást paradicsommal, paprikával, mint egy lazac steaket salátával.

-          Nem csinálok desszertet, édesítőszereset se. Ha érzem az édes ízt, akkor máris bekapcsol egy gomb az agyamban és elkezd hiányozni az édesség. Gáz, de tisztára olyan vagyok, mint Pavlov kutyája.

-          Többet próbálok gyalogolni, a tornánál egyelőre útban van a testem. Aki hasonló cipőben jár, tudja, hogy ez mit jelent.

Rövid távú terv a sport bevezetése, a középtávú (1 éves) pedig, hogy szeretnék legalább 15 kg-ot leadni, aztán még pár kilótól megszabadulni és végül hosszú távon egészségesen, energikusan és csinosan élni, míg meg nem halok. J

Zárszóként: ha én el tudtam kezdeni az életmódváltást ennyi év kövérség után, akkor itt az ideje, hogy rászánd magad arra, hogy VÁLTOZTASS és kilépj a saját szürkeségedből, legyen az túlsúly, vagy bármi egyéb.

Enikő

Köszönet az írásodért!
N.

28,29,30

Sajátterápia 28. nap (07.12.)

Ma könnyű volt főzni - ezt nem mondanám komfortzóna kilépésnek, inkább ez egy jó élmény, esemény. Végre könnyű volt, nem volt görcs és szenvedés, hogy jaj de még ezt fel kell vágni, azt odatenni, közben nyíg a kicsi, a másik kettő is akar valamit. Természetes volt, élő és igazi, tele bizalommal, minden úgy fog történni, ahogy nekem a legjobb és úgy történt. Élveztem, hogy örömöm van benne, hogy olyat készítek magunknak ami a testünket táplálja és annak jó. Mióta életmód változás van nálunk, azóta jobban is főzök, határozottan jót tesz nekem. Lehetek kreatív, próbálhatok új ízeket, ronthatok, szabad - legalábbis ezen a napon mindenképp. :)

Sajátterápia 29. nap (07.13.)

Ismét futás, de most korán - még Lidi ébredése előtt. Sajnos mire lent voltam felébredt...legközelebb megvárom inkább még felkel és elengedem ezt a hajnali futást, mert nagyon rossz volt hallani lent az udvaron a sírását. Még nem vagyunk rá készen én bármennyire is akarom, hogy menjek hajnalba futni. (Jelenben is esténként megyek, készülök az 5km-re)

Körömlakk - na itt lehet sokan nevetnek. :) egy kicsit én is...hiszen hogyan lehet egy körömlakkozás komfortzóna kilépés??? Gyerekként sem engedték, egész nagy voltam mikor már festettem, mostanában is ritkán. Volt egy hullám mikor volt gél a körmömön, tetszett, majd meguntam. Inkább a sajátom, azt szeretem úgy ahogy van. De kell a változatosság, kell egy kicsit, hogy más legyen, kell hogy kék legyen, meg lazac, de lehet néha halvány rózsaszín is. Jól esett a jól festett. :)

Sajátterápia 30. nap (07.14.)

Mindenféle járgány Budán - bizony! Egy röpke pár órás délutáni programként, által mentünk a Dunán, megnéztük a nagy Budát. Cél: Libegő felfelé. Némi izgatottsággal váltottam a jegyet, mert az előre kötött kicsi lánnyal kellett beszállnom a mozgó járműbe, de az ott lévő segítőkkel rendben ment. Fent a játszótéren ettünk, a gyerekek játszottak egyet, kicsi Lidi felfedezett. Majd utunk a gyerekvasúthoz vezetett, azzal elmentünk a fogaskerekűig. Kell ennél több, sokféle járgány egy napra?

Kell! Menjünk ezzel is!!! :)

Piac, sütés-futás, új gépek, rózsás fagyi - urizálás

Sajátterápia 25. nap (07.09.)


Piacon hosszú idő után szintén a családdal! :) a megszokott T elmegy bevásárolni a "nagy boltba" helyett - már jó ideje "irigykedem" azokra az emberekre akik piacra járnak, akik szánnak erre időt, akiknek kialakultak a helyeik, hogy mit honnan szereznek be. Voltak erre való próbálkozásaim nekem is, kb úgy 8 évvel ezelőtt, de ott meg is szűnt. A könnyebbet, a kevésbé macerásat választottuk. Igaz akkor a hűtő tartalma is másként nézett ki, mint most. Sokkal több kész vagy félkész termék volt benne és csekély zöldség, gyümölcs, na meg hús. Ezen a napon mi is szántunk rá időt. Szép nyugodtan elindultunk, mindannyian, a vásárlás előtt "tízórainak" egy - egy gombóc fagyi tölcsérben került a kezünkbe (cukor mentes), hogy legyen ereje mindenkinek cipekedni! :) Fagyizás közben végigsétáltunk a bolhapiacon. T szerint ez olyan volt, mint egy időutazás, vissza kb. 30 évvel. Nézelődtünk, megengedtük magunknak az időt, majd gondosan bevásároltunk, friss gyümölcs és zöldség, magok és hús került a hűtőbe. Megérte. Szeretnék máskor is kilépni a lustaság árnyékából és újra a piacon vásárolni, mint minden ez is csak rajtam múlik!

Sajátterápia 26. nap (07.10.)

Hajnali kelés, sütés, futás - ez mind, na jó nem egyszerre. Ismét megküzdöttem a korán keléssel, pluszban sütöttem egy adag muffint (paleo) a gyerekeknek reggelire. Közben elvégeztem a saját reggeli teendőimet, majd miután megsült elindultam futni. Igen, futni. Igen, én. Aki iskolában is alig bírt egy kis kört lefutni, akinek soha nem volt sikerélménye sport terén, aki soha nem volt "ügyes". Nehéz volt, de akartam. A környezetemben sok efelé motiváló ember van. Kíváncsi vagyok mennyire az enyém a futás, mennyire nekem találták ezt ki. De ezt csak akkor fogom látni, érezni, ha csinálom, kipróbálom, a gondolataimra nem hagyatkozhatom. Itt nincs helye agyalásnak!

A képen is látszik, hogy lassú vagyok, ezáltal nem tudtam olyan nagy távot se futni. DE most nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy futok! Adok hitet, bizalmat magamnak, a többi úgy is menet közben dől el! 

Sajátterápia 27. nap (07.11.)


Edzés, új gépek kipróbálása - név szerint: tárogató, hasprés.  Edzőterembe menni mindig, minden egyes alkalommal nehézség, komfortzóna kilépés, ha már többedjére teszem akkor is. Az esetek nagy százalékában könnyebb lenne otthon maradni azt mondani, hogy most ezért meg azért nem jó....de aztán nem teszem, megyek. Menni kell, tenni kell és lesz eredmény. A gépek tetszettek! Máskor is tolok rajtuk egy kört! :)
Lili névnapos, rózsás fagylaltos, avagy mi nem szeretünk urizálni :) - Nem szeretjük a számunkra puccos helyeket, ahol drága az étel, az ital. Még nem értünk ide, hogy ezt megfelelően értékelni tudjuk, hogy megörvendeztessük magunkat vele, hogy mi ezt megérdemeljük. Erről a fagyizóról is azt gondolná az ember, hogy úri-muri, mert nem olcsó. Ha csak árat nézünk meg azt, hogy ezért "csak" fagyit kapunk valóban drágának tűnhet, de itt jóval többről van szó: élményről, szép érzésről. Aztán minden átértékelődik és már urizálunk is, mindenki rózsás fagyival a kezében! (Még én is, pedig fél órája elmúlt 6, cukormentesen.)

Korán, Ping után Pong, belvárosi séta

Sajátterápia 22. nap (07.06.)


Korán kelés - ezt a műfajt igen jól űztem a szünetig, aztán szépen lassan bekúsztak percek, majd órák. Teljesen elcsúsztam/tunk a megszokotthoz képest. Ami most nem baj, mert nyár van, nyugtattam magam ezzel. Igen, a gyereknek valóban. De nekem baj. Még a gyerekek alszanak addig lenne énidőm, írhatnék! A napok töményen a gyerekekkel együtt telnek, ritkán van egy órám egyedül - nagyok a másik szobában, Lidi alszik - hogy töltődjek! Pedig szükséges, mert ha én jól vagyok akkor a gyerekek is! Nagyon össze kell szednem magam! Azt hiszem ez is csak úgy megy, mint a sport! Célt kitűzni, tudatosan, fegyelmezetten, de nem elveszítve a rugalmasságomat! Remélem itt is jönni fog a belső


Sajátterápia 23. nap (07.07.)

Ping meg a Pong - avagy a Pingpong. Tiniként ütöttem utoljára és akkor se voltam jó, csak "tudtam" játszani. Gyerekként apu tanított meg. Az edzéseim kapcsán egyre jobban kap fókuszt a mozgás a családban. A közelben, egy játszótéren van beton asztal, ahol lehet ütögetni, tanulni. Lementünk! Zónából ki! Gyerekek hintáztak, homokoztak, mi ütöttünk. Aztán egy idő után a lányok jöttek: - Szeretnék én is pingpongozni! Apa taníts meg! - mondta Anna. Lili még csak figyelt, félt. Mert neki ez nem megy, mondta pedig még nem is próbálta. Kicsit biztattuk. Jött. Csinálta. Elején nem túl ügyesen. Biztattuk. Csinálta. Aztán már kedvvel, örömmel, mert volt sikerélmény! Ne tántorodjunk el elsőre, próbáljuk, sokat! Az idő úgy is segít nekünk, hogy ez a minénk - e vagy sem! Türelem!


Sajátterápia 24. nap (07.08.)

Késő délutáni séta a belvárosban családdal - kellenek a km-ek na! Bementünk a városba szombaton (nem felvonulni! :)), akkor sokkal jobban pezseg. Deák tér volt a célpont, onnan indult a séta, igazából a Lehel térig, onnan villamossal haza. Hogy ez miért komfortzóna kilépés?  Egyrészről mert a menés, a programok halmozása hétvégén nem rendszeres nálunk, sőt nagyon silány. (Dolgozunk az ügyön!) Másrészről nem szeretjük a tömeget, a zsizsgést, valahogy mindig a negatív oldalát látjuk és azt éljük meg. De most jó volt, könnyed volt. Rengeteg rendőr volt minden felé, találgattuk hogy vajon milyen esemény van. Nem vettünk elő telefont, nem néztük meg. Mentünk, sétáltunk és élveztük, beszélgettünk.

Őszinte, edzés, belső hang, lustasággal szemben, megszólalni

Sajátterápia 19. nap (07.03)

1. Őszinte vallomás: Fáradok! - Eltelt már több, mint a 30 nap fele. Kicsit elfáradtam. Minden nap legyen valami, minden nap csináljak valamit. Ma a kreativitásom is szabira ment. Azt hiszem itt van az ideje a kilégzésnek, mert ha nem teszem meg, akkor nem lesz belégzés se többet, nem lesz folytatás. Megfogalmazódott bennem egy pillanatra, hogy itt, most abbahagyom. Miért is ne? Szabad nem? Hiszen ezeket mind én akarom, nem állnak a hátam mögött fegyverrel. Szeretem a tökéleteset, szeretem az egészet, szeretem a kereket. Tehát folytatni fogom. De ma megállok. Ma elhagyom a tökéletest, az egészet és a kereket, megbontom. Lesz benne egy lyuk. Nem lesz teljes 30 szeletes ez a "torta". Vagy igen? IGEN! Pont ezzel az őszinte vallomással, a hibátlan elengedésével lesz hibátlan a ST torta!


Sajátterápia 20. nap (07.04.)

1. Edzés nap - ez nekem mindig komfortzóna kilépések. Első szuszra mindig elodáznám, de jó lenne ma nem menni, csak itthon ülni a fenekemen. A józanabbik eszem tudja, hogy ezek sehova se vezetnek az elhízáson és rosszkedven kívül! Ezek csak kifogások, amiket a szorongásom generál. Kidolgozott, izmos embereket látni nagy kihívás, tükröt mutatnak. Milyen is vagyok én? Hát nem ilyen. Nagyon nem. De leszek! - mondja a belső hang, valahonnan nagyon mélyről. Hallgatok rá! Összeszedem magam és megyek, csinálom, nem rinyálok, nem hasonlítgatok. Teszem a dolgom, mert az hoz eredményt! Ezt megtanultam. Mostanában egyre többet alkalmazom más helyzetekben is.

2. Belső hang szól, én meg cselekszem - nektek volt már olyan, hogy úgy leszólítottad volna, megmondtad volna neki, odaadtad volna, elkérted volna?  Aztán jött a belső gát, lebeszélés, nem tetted meg, majd utána önmarcangolás, rossz közérzet, meg a "miért nem tettem meg". Sikerült hirtelen döntenem, nem engedi teret a visszavetésnek, mondani, cselekedni. Kiléptem magamból. Én voltam, mint a Tikiben.


Sajátterápia 21. nap (07.05.)

1. Lustasággal szemben - alapjáraton mindig a könnyebb utat választom, a kényelmesebbet, (lásd az edzés napot is) kitalálom miért nem kell lemenni a boltba, szlalomozni kreatívan, hogy ma inkább mást főzök. Vagy leküldöm a nagy lányomat. Csak nekem ne kelljen. Jól meg is magyarázom magamnak a döntésemet helyességét, végül örülök, hogy milyen találékony vagyok. Volt ilyen, nem is egyszer. Most figyelek. Aztán cselekszem. Gyerek háton, kosár kézben és megyek! Ki kell lépnem - nem csak az ajtón - tennem kell, mert ez hoz gyógyulást. Persze ettől lehetek színes és változatos a konyhában, de ne ilyen áron!

2. Megszólalni - még mindig nehéz. Főleg ha ismeretlen az illető, akarok tőle valamit mondjuk egy információt. Folyamatosan marcangolom magam, hogy most elég illedelmes voltam-e, vagy helyes volt-e mondat ami elhagyta a számat, jól kérdeztem? Ezen gondolatok miatt, van hogy el se jutok a kérdéség vagy teszek még három kört a boltban. Pásztázok és keresek egy szimpatikus embert, na tőle kérdezek. Az esetek többségében mindig az a vége, hogy tuti odaküld a szigorúan nézőhöz, akit kikerültem. Nincs mese nem menekülök. Mikor elmondom, válaszolnak, netán még kedvesek is, mindig konstatálom magamban, hogy ettől féltem, miért szorongtam? Nem tudom. Ez mindig csak úgy jön, támad. Most, hogy tudatosabb vagyok, nem is titkosan. Másoknak miért megy ez olyan lazán? Nem agyalnak, nem paráznak? Ők, hogy csinálják?

Ismét, hév, hirtelen, az a bizonyos túrázós Börzsöny

Sajátterápia 16. nap (06.30.)

1.Ismét, ismeretlen útvonal kocsival - de most emeltem a tétet :), nem néztem térképet, nem kalkuláltam előre, hanem a józan paraszti eszemet használtam és a meglévő tudásomat, amit a pár év alatt szereztem mióta a 16. kerületet rójuk nap, mint nap, iskolaidőben. Megpróbáltam ezen a téren bízni magamban. Siker volt! Jól gondoltam, így elkerültem az a bizonyos, számomra kellemetlen stop táblás kereszteződést is! :) Önbizalom növelő, önhit növelő érzés csapongott bennem és most is mikor visszaemlékszem rá! A parkolás - tanulva a korábbiból - rendben ment, újabb piros pont a sajátterápiás ellenőrzőmbe. :)

2. Hévvel, lélekkel - pontosabban a H8 - sal jöttünk be Kistarcsáról, két szélső leánykámmal, amit tapasztalósnak szántam, mert szemezgetünk eme résszel, mint végleges otthonunk lakhelyével. Egyszerűbb lett volna a kocsi (aj de mennyire!), mert át kellett szállnunk, plusz volt feladat még aznap délutánra nem kevés...hogy mi is? Hát ez:

Hirtelen bevállalni egy hétvégi kirándulást - ez nem is lenne akkor nagy kihívás (hasonlót már csináltam) meg komfortzóna kilépés, de 1 péntek délután volt, szombat reggel 10re kellett odaérni, 2 meg csak egy családot ismertünk onnan a többiek számunkra "ismeretlenek", így akár duplának is számítható hatalmas antiszociális lényünk miatt. Hirtelen kellett dönteni és kevés is volt az idő a felkészülésre. Izgalmas lesz ez. Gyors pakolás, átgondolás, ez+az vásárlás.

Sajátterápia 17-18 nap (07.01-02.)

Olyan sok minden történ, annyi mindent átéltem, hogy nem bontom le napokra inkább részeimre.

1. Túrázós hétvége a Börzsönyben testileg:
Lévén nem vagyunk hegyi emberek és nem túrázunk éjjel meg nappal, csak ímmel meg ámmal (ez előtt két túra volt de egyik se volt 6 km több) ezért ez a két nap ilyen téren is kihívás volt.
Nem esős időben  kocsival megközelíthető, amiben még reménykedtünk az érkezésünk után kb. 5 percig, mert utána leszakadt az ég, ömlött a víz. Vízhatlan szuper túra cipő nuku, saras csúszós talaj sok cuccal felpakolva annál inkább. Hajrá Nati! Ha már odáig elérsz fél siker. Belevaló komfortzóna kilépés ez. Menet közben azt érzetem, ezek engem átvertek, nincs itt ház, ha van is nagyon messze...és soha nem érünk oda. Aztán egyszer csak megcsillant az alagút végén a fény, mikor megláttam egy kaput...ez az már nincs sok hátra. Közben a nap kisütött.

Kép innen - ugye milyen messze van? :) pedig itt már átjöttél azon a bizonyos kapun!

Megpihentünk, majd egy újabb túra következett, amit a gyerekek meghiúsítottak, így szerintem kb olyan 4 km tehettünk meg. Az első nap összesen cirka 5,5 km gyalogoltunk. Nem úgy a második nap....na ez kifingató volt, a sok meredek részekkel fel meg le - a csúszós talaj helyenként maradt, ahol a fák sűrű lombjaival vigyáztak rá - háti gyerekkel (súlya olyan 10kg körül van ruhában), van, hogy vizes flaskával a kézben és sohanemérünkodatutinincsittszakadék érzéssel a szívben. :) De meglett, ez is meg a kb 11 km túra 350 méteres szint különbséggel. Mind végig csináltuk a családban és erre voltam a legeslegbüszkébb!
Ehhez csapódott még egy 1,5 km az autóig, de már csomagok nélkül, így összesen ennek a napnak az eredménye 12,5 km. Eddig ez a csúcs! Hogy mikor fogjuk ezt megdönteni? Hát nem a napokban :):):):), figyeltél az elején ugye :), nem vagyunk mi hegyi emberek! :)



Túrázós hétvége a Börzsönyben lelkileg:
Nagyon érdekes volt közös céllal, de szinte ismeretlen emberek között lenni lenni. Megélni, hogy mennyire lesz befogadó a csoport (nagyon az volt) és én mennyire tudok az lenni. Ami számomra hatalmas élmény volt, - ez biztosan az "idegen közeg" tette lehetővé - hogy tudtam kívülről figyelni, látni, érzékelni. Hogy mit? A kommunikációt, a felnőttek viselkedését, a gyerekekét, mi miért történhetett és mivel lehetett volna elkerülni. Persze ezek utólag (mert akkor tud igazán okoska lenni az ember) rajzolódtak ki a legjobban. Volt már ilyenben részem, de azok általában nagyon rövid ideig tartottak, ellenben ezzel ami szinte két napig. Szabadnak, függetlennek, elvárásoktól mentesnek éreztem magam, ritka pillanatok egyike ez az én életemben.
Köszönet a lehetőségért itt is Zsuzsi!!!

Új utak, kocsi, bicikli, csúszás

Sajátterápia 13. nap (06.27.)

1. Szemben állni magammal, a fájdalommal, "nekimenni", megtenni - lógni le fejjel lefelé, így (a kép a szemléltetés eszköze, főszereplője Gerle Éva független blogger) súllyal a kezemben.  A hasamon lévő heg volt érzékeny, az ott sérülés, többszöri (3x metszett)! Fájt, megküzdöttem vele, de megérte, mert mennyei ez a lefelé lógás, nyújtás, utána azt éreztem repülök, olyan könnyű vagyok.

2. Másik útvonal bringával - mindig a jó beváltat szeretem, a biztosat, szinte mindenben. Viszont, ha az ember lánya nem próbál ki újat, nem tud megismerni mást, esélye sincs a változásra, a sajátterápiám fő célja pedig pont az. Tudtam ez az út is haza vezet, legalábbis a patakhoz, az tábla is mutatta nekem. Mi bajom lehet? - mondtam ki szinte hangosan. A megfelelő pillanatban döntöttem, és az egyenes helyett balra kanyarodtam. Jaj, de megérte!!!! Sokkal szebb, nyugodtabb ez az útvonal és zöldebb! Hazafelé mindig erre fogok menni!!!! (Következő lépésként az odavezetőt is le kell majd cseréljem:))


Sajátterápia 14. nap (06.28.)

1. Nehezebb választása - ó mennyire egyszerű lett volna beülni a légkondis kocsiba és elmenni Annámért a táborba, cirka 25 perc alatt, majd a megbeszélt helyre odagurulni és ücsörögni a játszótéren, majd ezt haza mívelni, legféképp talán azért is. mert olyan izomlázam volt a tegnapi edzés után, hogy csak na. De hol itt a komfortzóna kilépés akkor? :) Nati, mivel ideje nem sürgette a másik utat választotta, BKV-zott, sétált sokat, kb. olyan 2-2,5 km, cipekedett vizet és ennivalót és ettől jól érezte magát! :) Természetesen a nagy meleg és a kínzó izomjának láza nehezített még ezen a pályán is, de az lebegett a szeme előtt, hogy ezen a napon is volt mozgás, dolgozott a céljáért!

2. Lecsúszni a játszótéri csúszkán,titkosan mikor senki nem figyel - megvan neked az az érzés, hogy tilosban jársz, de téged pont nem érdekel, mert a kíváncsiságod sokkal nagyobb? Kiderült végül, hogy annyira nem tilos, mert elbírt. Az volt a félelmem, hogy összedől mikor csúszom, aztán mindenki engem néz, nyilvánosan megaláz és még ki is kell fizetnem a javítás árát! Bíztam benne (mivel már könnyebb vagyok, mint fél évvel ezelőtt, ez segített a legjobban ebben). Ki fog bírni. Most gyorsan, senki nem figyel. Lányok, hozzátok ide, aztán csúszom. Csúsztam. Volt bennem félsz a korábban említettek miatt is és magától a csúszástól is, de közel sem annyi, mint mikor ugrottam. Jó kis edzés volt ez is, a félelmeimmel szemben.

Sajátterápia 15. nap (06.29.)

Autóban újra, ismeretlen helyre menni - már két hete nem vezettem, mert nincs suli, T szabin van, ilyenkor övé a kormány. Most pont az volt nekem a komfortzóna kilépés - ellenben az előző nappal -, hogy beülök és vezetek. Máshova, más programra is mentem, egész napos elfoglaltság, benne egy kis belvárosi kiruccanással (Lidi 15 hós oltása), így mindenképp kocsival szerettem volna menni, mert most szükségem volt az időre. Az utcát tudtam merre van, mert gyalog jártam ott előző nap, de autóval, na meg parkolni is....a megszokott útvonal még oké két hét után, de ismeretlen? Természetesen nem azon az utcán fordultam be, hanem eggyel előtte ami zsákutca volt (miért is ne ugye?), onnan ki majd a következő utcán fel. A végcél házszáma jóval feljebb van, így át kellett mennem egy általam ugyan ismert, de nagyon nem kedvelt stop táblás kereszteződésen, nehezen, de megvolt. A parkolás izzasztó, kínokkal teli, mert orral nem akartam, viszont az út szélén csak olyan hely volt ahol magas fekvő rendőr rajta zebrával...maradt ez. Háromszöges villogó ki, majd Anna villám mód kiszáll. Megfordulás a következő utca parkolójában (szép tágas volt) történt, akkor konstatáltam, hogy volt fentebb is hely még hogy párhuzamosan parkoljak, illetve itt ez a parkoló, Anna innen is könnyen besétált volna. Mindeközben és a nap végén a legjobban annak örültem, hogy ezt a sok félre sikerült műveletet nem éltem meg kudarcnak, hanem tapasztalásnak, tanulásnak.

Születésem napja és utózöngéi avagy minden csoda 3 napig tart? :)

Nekem most addig tartott. Volt egy igen intenzív nap, egy családi ünneplős, bizi osztással fűszerezve, illetve egy levezető, ahol egyben kipihentem Balatont és az elmúlt napok eseményeit!

Sajátterápia 10. nap  (06.24. - évem fordulója)

1. Túl a félelmen - ha már Zamárdi, akkor Zamárdi kaland park. Ki kell próbálni. Ellátogattunk a héten és már akkor tudtam hogy ide ezen a napon vissza szeretnék jönni, ugyanis meg kell tennem valamit. Magamért. Lökni kell egyet rajtam, mert ugyan kilengtem a komfortzónámból többször is, de tudtam kell valami ami nagyobb, vágytam rá és egyben féltem is, de nagyon!

A pénztárnál a jegyvétel után már gombóc volt a torkomban mikor sétáltunk hátra az ugrótoronyhoz. 12 m magas, nem is sok az Nati, mondogattam magamban. Az oktató mindent elmondott, rám csatolt, indulhattam felfelé. Felmenni volt olyan félelmetes, mint ugrani, talán az sokkal rosszabb. Remegett a lábam, aztán már az egész testem reszketett, mikor kint álltam a torony szélén. Ugrottam. Sikítva, félve. De akartam. Fenomenális volt. Természetesen az ugrás felvételekor betelt a telefon tárhelye, mert ugye annak ilyenkor kell. Egy ugrós képkockát sikerült megmenteni.

Torony tetején

Már levegőben (itt ment volna a videó, de elfogyott a tárhely)

2. Szent Iván éjszakája, éjszakai festés a Madebyyou -ban - az ugrós izgalom után kaptam egy kis kis kimenőt estére, szerencsére társat is találtam, aki elkísért engem, hogy ne magányosan festegessek, köszönet érte itt is Zsuzsi!!! Nehéz volt itthon hagyni pici Lidit este, még akkor is ha ezt most másodjára tettem meg, de még nehezebb volt lelazulni, és megállni a sok -sok finom falatot ami várt minket a helyszínen. Későn értem haza, az előző nap fáradalmait éreztem másnap is, Lidim éjszaka vagy 5-6 szor fent volt (alapjáraton nem szokott 2 nél többször), plusz korán is keltem. 

Sajátterápia 11. nap (06.25.)

1. Ismét önfegyelem - családi összejövetel, sok szülinap ünneplése, temérdek ennivalóval. Most ez nekem nagyon nehéz volt. Megállni a millió sütit, finomságot, mikor épp mély ponton vagy az életmódváltással (diétával), utálod már azokat amiket eszel, kellene valami más. Ilyenkor extra nagy a kísértés!!!! Csak ebből egy kicsit, meg a másikból, ó ugyan már nem fog megártani, keveset eszek. Nem! Állítottam le a kisördögöt a fejemben! Visszadob a cukor, szénhidrát hintára és rosszul leszek, annyit nem ér, nem jó a testemnek. Az ördög jött még párszor magyarázni, mert a finom falatok halmaza folytatódott a gyerekek bizi osztásánál, ráadásul ugye duplán (lévén 2 gyerek), de álltam a sarat, kemény voltam, mint a szikla, nem tágítottam. :) Abban a pillanatban mindig nehéz, de tudom megéri, illetve azzal "vigasztalom" magam, hogy majd idővel jobb lesz, nem lesz csábulás, kísértés.

Sajátterápia 12. nap (06.26.)

1. Kirakni őszintén magamat - nekem ez mindig nehéz, most is. Megmutatni mi van a fejemben, magamat netán, te jó ég sokan látnak, olvasnak, mit fognak szólni. Lehet szóba se állnak velem most, hogy magamról és az érzéseimről írok. Mi van ha a férjem is negatívan áll ehhez, meg a család többi tagja, az ismerősök. De mikor meglépnem egy - egy kiírást, vallomást pozitív a visszajelzést kaptam, a félelmek csak a fejemben vannak. Miért ilyen nehéz elengedni a másoknak való megfelelést?

2. Pihenni, levezetni, kilélegezni a napokat. - Te engeded? Haszontalannak, lustának gondolom magam ilyenkor, hiába tudom, hogy kell, hogy fontos ez is, mert kilélegzés nélkül nincs belélegzés, pihenés nélkül nincs töltődés és mégis olyan nehezen megy, olyannyira hogy ez komfortzóna kilépés. Pedig ennek nem kellene annak lennie! Mondogattam magamnak, hogy ne sajnáld már magadtól! Aztán jött is a kérdés: miért sajnálom? Nem tudom. Szerintetek?

Lassulás, levendula, fürdőruha, tampon, fagyi, ugrókötél és ne mosogass!

Már, már kezdtem elveszni a napok között, így dátumozok a számolás mellé. Balatonon csak jegyzeteltem, nem volt idő bővebb kifejtésre, na de majd most. :)

Sajátterápia 6. nap (06.20.)

1. Lelassulni - ez pont olyan nehéz nekem mint a semmit csinálni! Alap járaton pörgős személyiség vagyok, nehezen lassulok, ha meg sikerül, akkor meg nem érzem a határokat. Van, hogy túl lassú leszek, van, hogy úgy maradok. Ez szintén egész nyaralás alatt kihívás volt nekem. Most, hogy végére értünk és már itthon vagyunk, kijelenthetem, hogy sikerült. Túlságosan is. Úgy maradtam. Jövőbeni feladat az egyensúly megtalálása, ebben is.

2. Átlépni a gátlásaimon  - voltál már úgy te is, hogy úgy odamennél egy társasághoz beszélgetni vagy bekapcsolódni valamilyen tevékenységbe, de nem teszed végül, mert amikor felmerült benned, egyből lebeszélted magad valamilyen ürüggyel, vagy ha sikerült oda menned, feszengtél, nem tudtad hogyan kapcsolódj? A végén pedig teljesen lehúzod maga önértékelés ügyileg....?
A nyaralás első napján kiszúrtam a színes székeket, nagyon vonzottak, tudtam ide be kell ülnöm. Hívogatott valami. Aztán elérkezett a pillanat, Lili és Lidi társaságában a Tiki Beach Bisztró  teraszán ültünk. A közeli asztalon egy anyuka levendulát kötözgetett a gyerekei - legkisebb pár hónappal idősebb Lidimtől - a terasz és az üzlet között bátran mozogtak. Ó, valami tevékenység aminek a vége produktum, de rég is csináltam. Az első gondolatom az volt, hogy ha lehetséges odaülök és bekapcsolódom a kis csokrok gyártásába, a második "ne má Nati nem is ismered, mit avatkozol bele", a harmadik egyből tudta, hogy ez kifogás és látta a lehetőséget benne, hogy kiléptessen a komfortónámból. Sikerült neki! :) Köszönöm itt is Zsuzsi! Szuper hely! Imádtam!


Sajátterápia 7. nap (06.21.)

1. Fürdőruhában ismerősök előtt - mert ugye az ember lánya könnyebben ledobja a ruháit ismeretlenek előtt és feszít fürdőruhába, na de ezt olyan emberek előtt akik ismernek is? :) Látnak minden nap ruhában, ahol igyekszem eltakarni előnytelenségeimet, hogy jobb legyen az összhatás, ezáltal pozitív benyomás. Végül megtettem. Nem hivatkoztam az épp folyamatban lévő "nagylányosságomra" (mert ugye mikor máskor ha nem épp nyaraláskor), nem voltam végig pólóban. Ez is hasonló a tegnapihoz, csak itt másként kellett átlépni a gátlásaimon.

2. Tampon - ez kicsit intim téma. (Sokat gondolkodtam rajta, hogy kirakjam-e ide...végül megteszem, mert ez is egy komfortzóna kilépés. Ezt a maihoz fogom sorolni! :)) Nem használom havi szinten, mikor jön Piroska, ezáltal nincs benne rutinom, elveszek a méretek, a márkák között. Mivel vízpart, fürdés, nyár és még komfortzóna kilengések halmaza is, a parton ücsörgés helyett, most a másik oldalt választottam, tampon lesz ebből. A következő vásárlás alkalmával leemeltem egy szimpatikusat a polcról. Később kiderült, hogy bizony nem épp a számomra legjobbat, mert a ciklus elején ez hamar "megtelik", így gyakrabban kell cserélnem. Volt némi átázás, dülledt szemek, mert korán távolítottam el (itt duplán ugye mert csereakció volt), bevallás, gyakorlottabbaktól tanácskérés. Köszönet érte, mert így már könnyebb lesz, nekem és a lányaimnak is, mikor itt az idő, hogy megosszam velük, ez pedig már a nyakamon.


Sajátterápia 8. nap (06.22.)

1. Levendulás csoki fagyi - megpillantod és rögtön kérnél egy gombóccal, legalábbis én, mert annyira szeretem, a levendulát, csokival meg maga a mennyország. De nem. Nem ettem belőle. Se előző nap és se az utána következőn és se ott, akkor. Rossz volt, körülbelül 5 percig, még mások boldogan falatozták és közben én is közéjük akartam tartozni. DE! Utána jó érzés töltött el. Igen, megcsináltam. Megálltam. Önfegyelmet gyakoroltam. Szigor volt és tudatosság, nem csak a fagyinál, hanem minden evéskor. Megérte. Haza jövetel után a mérleg - 60 dkg kevesebbet mutatott, lassan de biztosan közeledem a kettes szinthez: 63 kg.

2. Plusz mozogni - fejben, versben is.

Egész nap szinte mint az óra mutatója, úton voltam,
hol a vízben, hol a parton Lidi után kutyagoltam.
Esti séták után hulla fáradtan ugyan,
de az apartman előtt 200-at ugró kötéllel ugrottam.
Több részletben történt eme tett,
de így is bátran mondhatom, hogy a lelkemnek jót tett.




Sajátterápia 9. nap (06.23.)

1. Ne mosogass! - mondtam ezt magamnak pénteken ebéd után, mikor a vendég sereg és a mi seregünk is megebédelt! Tudom ez nem nagy kihívásnak tűnik, hiszen sokkal könnyebb otthagyni az edényt, de már akinek...mert nekem nem. Főleg úgy, hogy tudom másnap indulunk, a pakolás mellett nem hiányzott egy köbméter mosogatás. De nem érdekelt a nyafogásom. :)
Miss Tökély nem szereti, ha tele a mosogató, mert így talán kevésbé jó feleség, háziasszony stb., van ezzel dolgom bőven. Ebben a tettemben ott volt a maximalizmusom levetkőzése, még ha csak egy kis időre is, illetve a fókusz váltás a fontosabb dolgokra. Ne a mosogatással foglalkozzak már, mikor vendégeink vannak, mikor a gyerek nyűgös, mert aludna vagy éhes. Rangsorolni, ne úgy ahogy azt mások szeretnék, vagy a másoknak való megfelelésem, hanem ahogy a helyzet épp akkor megkívánja! Tanulnom kell, ez van. Igyekszem.


A következő bejegyzés számomra is meglepő dolgot fog tartalmazni, mert én is meglepődtem magamon, hogy merek. Van aki már tudja, lehet te is sejted. Kellenek néha a nagyobb komfortzóna kilengések - mint edzéskor a megszokott után egy nagyobb súly -, mert ezek löknek rajtad egyet és emelnek fel, ki még jobban. Ezt az edzés során tanultam, köszönet ezért is Gerle Éva!